Állami támogatással újul meg a dél-erdélyi szórvány egyik oktatási központja Déván
2023. március 24. – 17:57
Román állami támogatással terveznek felújítási és fejlesztési munkálatokat a dél-erdélyi szórvány egyik oktatási központjában, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban – írja az MTI.
A dél-erdélyi magyar közösségek fennmaradásában kulcsszerepet játszó tanintézetben 18 éves fennállása óta nem volt hasonló nagyságú felújítás – nyilatkozta Balogh Károly Csaba igazgató az MTI-nek.
Balogh Károly Csaba elmondása szerint a támogatásból a mosdók felújítását, az osztálytermek padlózatának cseréjét és a tető egy részének javítását oldanák meg. A belső munkálatokat a nyári szünidőben végeznék el, és ha marad pénz, a csatornahálózat és a sportpálya kerítésének cseréjére is sor kerül, ami tanév közben is kivitelezhető. Az RMDSZ pénteki tájékoztatása szerint a munkálatokra 795 ezer lejt utaltak ki a román állami költségvetésből.
A dévai iskolában összesen 411 gyerek tanul, az elemi oktatásban, illetve az 5. és 6. osztályban évfolyamonként egy osztálynyi, míg a 7. és 8. osztályba, illetve középiskolába két osztálynyi gyerek jár. Négy óvodai csoportja is van az iskolának.
Balogh Károly Csaba rámutatott: iparosított térségként Hunyad megyében érezhetőbb a népességfogyás, a lakosság egy része a múlt rendszerben jött dolgozni az itteni üzemekbe, és már nyugdíjas. A gyereklétszám is csökken, de a 2012-2018 közötti drasztikus visszaesés után egyfajta stagnálás tapasztalható. „Csökken a létszám, de már nem oly nagy ütemben” – mondta az igazgató. Hozzátette: reméli, hogy ezt sikerül fenntartani, mert a születések száma „nem kecsegtet jóval”.
„Megpróbáljuk megteremteni a feltételeket, amelyekkel be tudjuk vonzani a gyerekeket, hogy magyar iskolába járjanak, de ahhoz gyerek is kell” – fogalmazott Balogh Károly Csaba.
Jövő tanévtől a Zsil-völgyből is számítanának a magyar gyerekekre, akik Lupényban és Petrozsényban csak 8. osztályig tanulhatnak anyanyelvükön. A nagy távolság miatt számukra is kollégiumi szállást biztosítanának. A kollégiumot tavaly újították fel, jó körülmények vannak, jelenleg 15 gyereknek nyújtanak szállást, étkezést.
Az igazgató szerint a Zsil-völgyi magyar gyerekek anyanyelvi oktatását a Rákóczi Szövetség jövő tanévtől induló iskolabuszprogramja is segíteni hivatott, Petrozsény és Déva is kap egy-egy kisbuszt.
A dévai magyar iskolába jelenleg 92 diák ingázik a környező falvakból, illetve Szászvárosból, Vajdahunyadról, Csernakeresztúrról a Communitas Alapítvány támogatásával.
Az iskola vonzerejét az elemisták délutáni oktatási programja is növeli, ebben 76 gyerek vesz részt. Az Iskola Alapítvány magyar állami támogatással működtetett programja nagyon népszerű, a magyar és vegyesházasságból származó gyerekek mellett román gyerek is akad, akit emiatt írattak szülei magyar osztályba – mondta az igazgató. A gyereklétszám fenntartásához az is hozzájárul, hogy a Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő gyerekek is itt tanulnak.
Balogh Károly Csaba elmondta, hogy a tantermek bútorzatának cseréjére és digitális eszközök beszerzésére is pályáztak az Országos Helyreállítási Tervnél (PNRR). Ha megnyerik a támogatást, 26 tanteremben lesz okostábla, számítógép, valamint egy multifunkcionális laboratóriumot és egy tankonyhát is felszerelnek, utóbbit a turizmus-idegenforgalom szaknak.
A dél-erdélyi Déván a magyar lakosság számaránya hét százalék körül van, az önálló magyar iskola 2005-ben jött létre.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!