Tánczos Kolozsvárra látogatott és bejelentették az ideiglenes szeméttelep beszüntetésének kezdetét

Elindult a pataréti ideglenes szeméttelep bezárása – jelentette be Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere a Facebookon, miután Tánczos Barna, RMDSZ-es környezetvédelmi vízügyi és erdészeti miniszter tett látogatást a városban.

„A Környezetvédelmi Program részeként, Kolozsvár is a veszélyes anyagokkal való szennyezés csökkentését, a nem megfelelő hulladéklerakók bezárására kap támogatást. A program célja az ökoszisztémák állapotának javítása, a szennyezés és más emberi tevékenységek káros hatásainak csökkentése, valamint a klímaváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás” – írta az elöljáró a Facebookon.

Tánczos Barna Emil Boc polgármesterrel közösen, kedden délben tartott sajtótájékoztatót, ahol többek között elmondták: a beruházás összértéke meghaladja a 12 millió lejt, ebből több mint 1,8 millió lejt a környezetvédelmi minisztérium biztosít.

A szemétlerakónál alkalmazott innovatív technológiák mellett Emil Boc arról is beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a környezetvédelmi minisztérium kezdeményezésére indított Zöld Péntek programnak köszönhetően (amelyet nemrég Szászfenes községben is bevezettek) ezen a napon csaknem 3000-el kevesebb autó szennyezi a levegőt. Tánczos Facebook-oldalán még arról is lehet olvasni, hogy a város tömegközlekedési eszközeit minden pénteken 10 ezerrel több utas veszi igénybe, mint a hét többi napján.

A pataréti ideiglenes szemétlerakók felszámolásáról már novemberben tudni lehetett, amikor Tánczos Barna bejelentette: 13 településsel írtak alá támogatási szerződéseket környezetvédelmi beruházásokra. A kolozsvári beruházás is a RO – Környezetvédelmi Program részét képezi, amelyet részben az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Alapból finanszíroznak, emellett állami társfinanszírozással valósít meg a környezetvédelmi minisztérium.

Kolozs megyei munkalátogatása kapcsán Tánczos Barna hangsúlyozta, nem csak a megyeközpont, hanem több település is sikeresen hívja le a környezetvédelmi tárca által biztosított forrásokat. „Víz- és hulladékgazdálkodásra 300 millió lej juthat Kolozs megyébe a helyreállítási alapból. Kolozsváron, Szamosújváron, Tordán és Aranyosgyéresen is épülhetnek digitális hulladékszigetek, amelyek a lakossági hulladék szelektív gyűjtéséhez biztosítanak korszerű infrastruktúrát. De nyolc településen épül hulladékudvar a nagy méretű hulladékoknak, valamint az ivóvíz- és szennyvízhálózatok bővítésére is kaptunk terveket” – idézi Tánczos Barnát az RMDSZ közleménye.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!