Az EU-ban a legalacsonyabbak között van a romániai nők foglalkoztatási rátája

2023. március 20. – 19:33

Az EU-ban a legalacsonyabbak között van a romániai nők foglalkoztatási rátája
Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában 67,1 százalék a 25 és 54 év közötti nők foglalkoztatási rátája, az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban – írja az Agerpres a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája által indított Társadalmi Figyelő (Monitorul Social) közlése alapján.

Az EU tagállamaiban átlagosan 74,7 százalékos foglalkoztatási rátát mértek a 25 és 54 év közötti nők körében. A gyermekes nők esetében még nagyobb a foglalkoztatási arányok közötti különbség: Romániában ez 62,5 százalék, míg az uniós átlag 72,4 százalék.

A nők foglalkoztatási rátája Olaszországban és Görögország a legalacsonyabb (60,1, illetve 61,3 százalék), és Szlovéniában (85,7 százalék), Litvániában (83,9 százalék), Magyarországon (83,43 százalék), valamint Portugáliában (83,3 százalék) a legmagasabb.

A 2008-as válságot követően 2020-ig nőtt a nők foglalkoztatási aránya Romániában, de csak a gyermektelenek esetében (70-ről 77 százalékra), a gyermekes nők foglalkoztatási aránya változatlanul 68 százalék körül maradt.

Az adatokból az is kiderül, hogy a járvány két éve (2020-2021) alatt az Európai Unió többi országához képest Romániában nagyobb mértékben csökkent a nők foglalkoztatási aránya, a 2019-es 73 százalékról 2021-ben 67 százalékra esett vissza.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!