Kedd estig lehet még jelentkezni a XI. Jogász Esettanulmány-Versenyre
2023. március 14. – 11:34
Kedd éjfélig lehet még jelentkezni a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium által idén 11. alkalommal szervezi meg a Jogász Esettanulmány-versenyre. A szervezők a 18 és 25 év közötti, alapképzésben résztvevő magyar joghallgatók jelentkezését várják a versenyre. Az érdeklődők itt tudnak regisztrálni.
A résztvevők két szakaszban mérik össze tudásukat. Az első szakaszban, ami egy írásbeli, a versenyzőknek két-két jogesetettel kell megbirkózniuk négy nap alatt. Elsőévesként egy-egy adatvédelmi jogi és polgári jogi esetet, másod-, harmad- és negyedévesként pedig egy-egy büntetőjogi és polgári jogi esetet. A mesterisek az adatvédelmi jogi szekcióban mérhetik össze tudásuk. Ezen szekcióba jelentkezhetnek a másod-, harmad- és negyedéves hallgatók is opcionális jelleggel. A megoldások beküldését követően egy tapasztalt, gyakorló jogászokból (ügyvédekből és tanárokból), illetve compliance szakemberekből álló szakmai zsűri bírálja el azt, hogy ki jut tovább a verseny második szakaszába, a döntőbe. A versenyzők itt már szóban prezentálhatják megoldásaikat és győzhetik meg a zsűrit azok helyességéről. A verseny románul zajlik, ez alól kivételt képez az adatvédelmi esetek megoldása.
Az Adatvédelmi jogi szekció szakmai hátterét Boros Anita ügyvéd és Székely Barnabás, a Privacy Pro adatvédelmi szakértője biztosítják. A Büntetőjogi szekcióban Gáspár-Szilágyi János, Kádár Hunor, Kis Júlia és Majorán Tamás ügyvédek a zsűritagok. A Polgári jogi szekcióban Gogolák Csongor, Pál Dorottya, Székely János és Szendrei Tamás ügyvédek bírálják el a megoldásokat.
A verseny az egyetlen romániai, magyar joghallgatóknak szóló egyéni esettanulmány- megoldó verseny. A szervezők tájékoztatása szerint az esetverseny hangsúlyt fektet a joghallgatók készségeinek fejlesztésére. A résztvevők számára egy jogesetoldási, illetve egy prezentációtechnikai tréninget is biztosít.
A díjazottak értékes nyereményekben részesülnek. A szakmai gyakorlati lehetőségek mellett a választott szakkönyvek és pénzjutalmak összértéke meghaladja a 6500 lejt. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő jóvoltából a különdíjban részesülő joghallgatók brüsszeli tanulmányúton vehetnek részt. A XI. Jogász Esettanulmány-verseny támogatói Gogolák Csongor ügyvéd, Magos Szilárd ügyvéd, Pál Dorottya ügyvéd, Székely Csaba ügyvéd, a Privacy Pro, Bartis Előd ügyvéd és Szendrei Tamás ügyvéd.
A versenyen története során több mint 350 magyar joghallgató vett részt. További részletek a Jogász Esettanulmány-verseny Facebook-oldalán, illetve a Facebook-esemény leírásában olvashatóak.