A romániaiak ellenzik leginkább az EU-ban az Ukrajnának nyújtott humanitárius támogatást

A romániaiak ellenzik leginkább a háború sújtotta Ukrajnának nyújtott uniós támogatás, írja a G4Media az Európai Bizottság csütörtökön közzétett Eurobarométer-felmérésre hivatkozva. A közvélemény-kutatást januárban és februárban készítették, még a Bisztroje-csatorna ügyének kirobbanása előtt.

A romániaiak 25%-a helyteleníti, hogy humanitárius segélyt nyújtsanak a háborúban érintett embereknek, ami a legmagasabb arány az EU-s tagországok között, messze lemaradva következik utánunk Bulgária, ahol a megkérdezettek 15%-a nem ért egyet a humanitárius segélyekkel. A legalacsonyabb az elutasítás aránya Hollandiában, Litvániában és Luxemburgban (1%) az ilyen jellegű segítségnyújtásnak.

A csehek után második helyen állnak romániaiak a háborús menekültek befogadásának elutasításában, a megkérdezettek 24%-a mondta azt, hogy inkább nem kellene őket befogadni. A cseheknél 26%-os ez az arány, míg bolgárok és az ukránok 19%-kal következnek utánunk.

A romániai lakosság 35%-a nem nyújtana anyagi támogatást Ukrajnának. Ezzel is a sereghajtók közé tartozunk az EU-s tagállamok között. Ennél magasabb elutasítottsága csak Szlovákiában (42%), Bulgáriában (37%) és Csehországban (37%) mérték a kérdésben.

Az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat a romániak 67%-a helyesli, 25%-a pedig határozottan elutasítja. Összesen hat EU-s tagállamban magasabb az elutasítók aránya, köztük például Magyarországon is, ahol a megkérdezettek 39%-a ellenzi a szankciókat. Ebből a szempontból Szlovákia jár az élen, ott a válaszadók 44%-a ellenzi.

Az Ukrajnának szánt fegyvervásárlások finanszírozását a románok 55%-a helyesli, 36%-uk pedig helyteleníti. Összesen kilenc EU-tagországban magasabb az elutasítók aránya, mint Romániában, köztük Görögország vezet 59%-kal.

Az Ukrajna ellen indított orosz offenzíva első évfordulója alkalmából készített értékelésből kiderül, hogy EU-s szinten válaszadók 91%-a egyetért az Ukrajnának nyújtott humanitárius segítségnyújtással, és 88%-uk támogatja a háború elől menekülő emberek befogadását. Ukrajna pénzügyi támogatását a megkérdezettek 77%-a helyesli, míg az Oroszországgal szembeni szankciókkal 74%-uk ért egyet. Az európaiak 65%-uk ért egyet a fegyvervásárlások finanszírozásával.

Összességében az európai polgárok 56%-a továbbra is elégedett az Európai Uniónak az Ukrajna elleni orosz invázióra adott válaszával.

A felmérés egészét itt lehet elolvasni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!