Egy éjszaka alatt elloptak egy betonhidat egy észak-romániai településen

Nem aprózták el, egy éjszaka alatt elloptak egy ideiglenes betonhidat a Suceava megyei Luncușoara település határában, írja a NewsBucovina, amit aztán a Digi24 is szemlézett.

Az ideiglenes híd 2,5 méter hosszúságú, vastag betoncsövekből állt, amelyeket két sorban helyeztek egymásra, egyenként 6-6 darabot. Az építményt földdel és kaviccsal borították, hogy könnyebben közlekedhessenek rajta az autók. Az ideiglenes szerkezetet az Autotehnorom rakta össze arra az időre, amíg elkészül az EU-s finanszírozásból épülő közúti (DJ208A) híd – vagyis dddig közlekedtek rajta, amíg a másik épült.

A News Bucovina újságírójának mutatja a híd nyomait a cég illetékese – Forrás: Képernyőmentés a New Bucovina videójából
A News Bucovina újságírójának mutatja a híd nyomait a cég illetékese – Forrás: Képernyőmentés a New Bucovina videójából

A cég képviselőjének az elmondása szerint a csöveket olyan kotrógéppel lopták el, amelynek az oldalán az Autotehnorom felirat szerepelt, hogy ne keltsenek nagy feltűnést. A cég képviselője szerint egy olyan jármű lehetett, amit a munkálatok idejére bérletek, és rajta maradt a felirat.

Nappal a földet hordták el, majd éjszaka jöttek és elvitték a csöveket is – nyilatkozta az építtető képviselője, aki szerint a műveletet a szomszédok még le is filmezték. Ők értesítették a céget. A vállalat az ügyben büntetőfeljelentést tett.

A csöveket egyébként egy közeli lakos udvarán már megtalálták, de a ház tulajdonosa épp nem volt otthon.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!