Minden romániai nő számára durva üzenet a zilahi buszpályaudvaron bántalmazott roma nő ügyében született ítélet
2023. február 23. – 17:50
Nagy hátralépés az erőszak áldozatainak a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság ítélete a zilahi buszpályaudvaron seprűnyéllel ütlegelt roma nő ügyében, mondta Carmen Gheorghe, az E-Romnja roma aktivista szervezet vezetője.
Az aktivistát azután kerestük meg, hogy kedden a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság kisebb változtatással helyben hagyta a zilahi bíróság tavaly júniusban hozott elsőfokú ítéletét. A jogerős döntés szerint Florica Moldovannak 1200 lejes pénzbírságot kell fizetnie közrendháborításért a korábban megállapított 1800 lej helyett, és amennyiben ezt nem tudja előteremteni, a bírságot 120 napos börtönbüntetésre váltják át. Ugyanakkor a Tur Cento Trans fuvarozócég sofőrjének, exrendőrnek, aki a gyermekét a karján tartó nőt annak idején seprűnyéllel ütlegelte, nem kell sem bírságot fizetnie, sem börtönbe vonulnia: egy év és tíz hónap felfüggesztettet kapott. Igaz, 800 lej perköltséggel tartozik az államnak, miután a fellebbezését elutasították.
A bírósági indoklást még nem olvashatta, de első látásra az ítélet nagy csalódás a számára, mondta el a Transtelexnek Carmen Gheorghe. A jogvédő aktivistát, aki az eset nyilvánosságra kerülése óta közelről követi Florica Moldovan sorsát, a Transtelex a zilahi bíróság alapfokú döntése után is megkereste, akkor azt mondta, hogy az ügyet igyekeznek más megyébe áthelyeztetni, ahol „a bíróság nem az agresszor cinkosa”. Ezután került az eset a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság asztalára.
A másodfokú ítélet nagy hátralépés az erőszak áldozatai számára, fogalmazott Carmen Gheorghe, aki az E-Romnja tagjaként több mint tíz éve küzd azért, hogy a romániai igazságszolgáltatás jobban védje a nők érdekeit. Florica Moldovan nyilvános térben lett erőszak áldozata, hangsúlyozta. Azt is kiemelte, hogy az iskolázatlan, mélyszegénységben élő, rendkívül sérülékeny társadalmi kategóriába tartozó nő egyetlen szerencséje az volt, hogy az esetet lefilmezték és a felvétel virálissá vált az interneten, másként sosem szerzett volna róla tudomást senki, és nem került volna kapcsolatba olyan ügyvéddel sem, aki pro bono képviselte volna a bíróságon.
Carmen Gheorghe szerint ugyanakkor felháborító, hogy miután az agresszor bíróság előtt elismerte a tettét és büntetést kapott érte, az áldozatot közrendháborításért 1200 lejre bírságolják, amit börtönbüntetéssel válthat ki, ha nem tudja kifizetni. Az aktivista emlékeztetett, hogy Florica Moldovant azért büntették meg, mert hangosan tiltakozott, amiért megtagadták tőle és két gyermekétől, hogy felszálljanak a buszra. Carmen Gheorghe szerint az ítélet fontos üzenet azzal kapcsolatban, hogy hogyan viszonyul a romániai igazságszolgáltatás a rasszizmushoz, mert azt, hogy a buszsofőr megtagadta tőlük a felszállást, majd az emiatt hangosan tiltakozó nőt seprűnyéllel ütlegelni kezdte, a bíróság nem minősítette diszkriminációnak.
Mint megtudtuk, az 1200 lejes bírság összege már összegyűlt adományokból és ki fogják fizetni.
„Nem az összegről van szó, maga az ítélet az, ami problematikus és nagyon durva üzenet”
– fogalmazott Carmen Gheorghe. Szerinte ez nem csak a romákat, hanem az összes romániai nőt érinti, aki valaha utcai erőszak áldozatává válhat.
Az eset még 2019-ben történt a zilahi buszpályaudvaron. A fiatal roma nő karján a gyerekével szeretett volna egy busszal Haraklányba hazautazni, de a buszsofőr nem engedte felszállni a járműre, pedig azon még lett volna hely. A nő tiltakozni kezdett ez ellen és szidalmazta a férfit. A férfi ezen felháborodva egy seprűnyéllel elverte a nőt, akinek a karjában mindeközben ott volt a néhány hónapos gyereke. Az egész incidenst videón rögzítették az utasok, akik közül senki nem avatkozott közbe. Az esetről készült felvételek viszont annak idején bejárták az internetet és sokkolták a közvéleményt. A megrázó esetről Tamás Gáspár Miklós a Plakátmagányra írt véleménycikket.
Két év alatt 10 ezer lej büntetés
Egy mélyszegénységben, egyik napról a másikra élő személynek az 1200 lejes bírság is elképzelhetetlenül nagy összeg, a Szilágy megyei nő azonban két év alatt legalább 10 ezer lejnyi büntetést kapott vagy azért, mert jegy nélkül utazott a tömegközlekedési eszközökön, vagy azért, mert kéregetett, derül ki az E-Romanja egyesület Facebook-oldalán közzétett január végi beszámolóból.
Carmen Gheorghe szerint mindez hatósági zaklatás eredménye. Az aktivista szerint miközben tisztában vannak a nő helyzetével, a hatóságok egyetlen alkalmat sem szalasztanak el, hogy megbüntessék.
Mint megtudtuk, ez a helyzet továbbra sem oldódott meg. A bírságok árát Florica Moldovan közmunkával válthatná ki, de a helyi polgármesteri hivatal ezt arra hivatkozva nem akarja tőle elfogadni, hogy ingatlantulajdonos. Az ütött-kopott házat, amelyben a nő és négy gyermeke jelenleg lakik, az E-Romanja Egyesülettel közösen birtokolja és adományokból vásárolták számára. A bejegyzésből az is kiderült, hogy a házhoz tartozó 28 ár telek mérete miatt nem kaphat a nő szociális segélyt sem.
„Igyekszünk meggyőzni a polgármesteri hivatalt arról, hogy nem kellene őt elítélni azért, mert kéreget, ugyanis a kéregetés az egyetlen munka, amely jelenleg elérhető számára, ez a valóság” – mondta el az aktivista. Kérdésünkre, hogy a nyilvánossághoz való fordulás nem hozhat-e esetleg munkalehetőséget Florica Moldovannak, Carmen Gheorghe azt mondta, ez nagyon kérdéses, tekintve a nő jelenlegi körülményeit: vidéken él, két kilométerre az első buszmegállótól, ahol alig vannak munkalehetőségek, és egyedül neveli négy gyermekét, akiket nem lenne kire hagyjon. Legfeljebb négy órára adhatná őket óvodába, de ez az idő nem lenne elég arra, hogy bemenjen a városba dolgozni.
Ugyanakkor leszögezte, hogy Florica Moldovant a továbbiakban sem hagyják jogi segítség nélkül, a következő lépésről azonban majd a részletes bírósági indoklás ismeretében döntenek.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!