Magyar civil szervezetek székhelyét is lebontanák Kolozsváron a metróépítés miatt

2023. február 21. – 18:08

Magyar civil szervezetek székhelyét is lebontanák Kolozsváron a metróépítés miatt
A lebontásra váró épületegyüttes a Magyar utcában, a The Office irodaházzal szemben – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A kolozsvári metró országos helyreállítási alapból finanszírozott részét 2026 augusztusának végéig kellene felépíteni, ehhez azonban több ingatlant ki kellene sajátítani, többek között a Magyar utca (Bulevardul 21 Decembrie 1989) 116. szám alatti épületegyüttest, amely három magyar civil szervezet tulajdona.

A Magyar utca 116. az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT), a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) és a Bolyai Társaság tulajdona, de itt van az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) kolozsvári fiókszervezetének a székhelye és több más kolozsvári magyar civil szervezet is ide van bejegyezve, a költözés így adminisztratív szempontból, a hivatalos székhely címének megváltoztatása miatt többeket is érintene. Az udvaron két épület található, a metró jóváhagyott megvalósíthatósági tanulmánya szerint mindkettőt kisajátítják és lebontják, hogy helyet biztosítsanak a The Office irodaház közelébe tervezett Harmónia megállónak.

Az épületegyüttes lebontásának tervét Rácz Béla Gergely RMDSZ-es tanácsos is megerősítette. Mint mondta, a tulajdonosok a kisajátítási törvény értelmében kártérítést kapnak a közjegyzői katalógusban szereplő ingatlanárak alapján, ami a piaci árakat tükrözi. A tulajdonosok azonban nem biztosak benne, hogy a kárpótlás – amely ráadásul három felé oszlik – elég lesz-e egy kolozsvári székhely megvásárlásához. Mint mondták, egyelőre nem tudnak többet a projektről a sajtóban megjelent információkon kívül, így a kisajátítás részleteit sem ismerik.

Dr. Köllő Gábor, az EMT elnöke megkeresésünkre elmondta, tudnak az önkormányzat kisajátítási szándékáról, de hivatalos értesítést még nem kaptak erről és nem tartja valószínűnek, hogy a nagyon közeli jövőben konkrét lépések történnének az ügyben. Az, hogy a társaság hova költözik, nagyban függ attól, hogy milyen összegű lesz a kártérítés. „Ha a polgármesteri hivatal nem biztosít számunkra, akkor kell keressünk egy olyan ingatlant, ahol működhetünk” – mondta az elnök. Hozzátette, semmilyen ígéretet vagy bővebb információt nem kaptak a kisajátítással kapcsolatban az önkormányzattól, egyelőre csak figyelik a kolozsvári ingatlanpiacot. Kérdésünkre, hogy továbbra is a másik két tulajdonossal együtt keresnének-e alkalmas székhelyet, azt mondta, ez nem valószínű, mert nehéz lenne erre alkalmas épületet találni.

Megkerestük Kovács Diószegi Zsuzsát, a kolozsvári EKE elnökét is, aki elmondta, szóbeszéd útján értesültek arról, hogy lebontanák az épületet, amely a székhelyükként szolgál. Egyelőre nincs konkrét tervük, mivel a metróépítés még nagyon távolinak tűnik, fogalmazott.

A Magyar utca 116. szám alatt van a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE), valamint az Erdélyi Gazda folyóiratot kiadó Gazda Kiadó székhelye is. „Eléggé elkeserítő helyzetben vagyunk” – mondta megkeresésünkre Sebestyén Csaba agrármérnök, az RMGE elnöke. „Nem tudjuk, hogy mi fog történni, mikor kerül rá sor, mindenféle kósza híreket kapunk, hogy lesz, nem lesz, sajnos csak az újságból értesülünk erről” – magyarázta.

Az RMGE székhelye majdnem 180 éve Kolozsváron van, hívta fel a figyelmet az elnök. „Nem biztos, hogy kapunk akkora kártérítést, hogy Kolozsváron másikat tudjunk vásárolni, pedig az RMGE-nek 1844 óta Kolozsváron van a székhelye, azt onnan elköltöztetni elég furcsa lenne” – mondta. Mint hozzátette, természetesen nem lehet a fejlődés útjába állni, azt el kell fogadni, csak egyelőre kérdés, hogy a kártérítés mekkora lesz.

A Magyar utca 114-116 szám alatt álló épületei – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A Magyar utca 114-116 szám alatt álló épületei – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A Mócok útján bontanák le a legtöbb ingatlant

A megvalósíthatósági tanulmány (474-489. oldal) szerint Szászfenesen három ingatlant bontanának le a Hársfák (Teilor) nevű megálló építéséhez (Eroilor 67., Cetății 101-103. és a Ferma 16 nevű csarnokegyüttest a Cetății utcában), Kolozsváron a Mócok útján (Moților) hat ingatlant a Sport nevű megálló építéséhez (5., 40., 56-58., 62., 63., 64.), a Magyar utcában (Bulevardul 21 Decembrie 1989) a 116. szám alatti épületegyüttest a Harmónia (Armonia) megálló építéséhez, a Muncii sugárúton a 18. szám alatti épületet a Munka (Muncii) megálló építéséhez, valamint a Teodor Mihali utca 11. És 13. szám alatti épületeket a Mărăști piac-Kozmosz megálló építéséhez.

A lebontásra ítélt épületek mind földszintesek, kivéve a Magyar utca 116. alatti manzárdos ingatlant, az EMT székhelyét, a többségük kereskedelmi egység vagy irodaépület, de van köztük lakóház is, illetve a polgármesteri hivatal Mócok útja 5. szám alatti regisztrációs irodája.

A kolozsvári metró kivitelezésére két török cég pályázik, a polgármesteri hivatal február 28-án hirdethet eredményt, miután a projekt összetettségére hivatkozva korábban egy hónapot már halasztottak.

Az összesen 13,691 milliárd lejes (több mint 2,7 milliárd eurós) költségvetésből egyelőre 310 millió eurót kap meg Kolozsvár az országos helyreállítási alapból (PNRR), ebből kellene 2026 augusztusának végéig egy 9,12 kilométeres szakaszt (a Szent Mária megállótól az Egyesült Európa (Europa Unită) megállóig és kilenc megállót megépíteni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a szakasz 2026-ban működőképes is lesz, figyelmeztetett nemrég a Digi24 televízióban Ionuț Ciurea, a nagy romániai infrastrukturális beruházásokat figyelő Pro Infrastructura egyesület igazgatója. Szerinte a legoptimistább forgatókönyv szerint is leghamarabb 2030-ban szállhatunk majd metróra Kolozsváron.

A metró a tervek szerint összesen kb. 20 kilométeres lenne, 19 megállóval.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!