Szexuális erőszakkal vádolják a Frăsinei kolostor egy szerzetesét

Két gyereket erőszakolt meg a Frăsinei kolostor egy szerzetese. A bántalmazást filmre vették, írja igazságügyi forrásokra hivatkozva a Libertatea.

Egy 10 éves és egy 13 éves gyerek ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolnak egy szerzetest és egy gondozót a Vâlcea megyei Frăsinei kolostorban, amelyet a román Athoszként is szoktak emlegetni, mert nők nem léphetnek be.

A Râmnicu Vâlcea-i ügyészség részletes tájékoztatása alapján azt írják, hogy 2021 nyarán kezdődtek a visszaélések. Ebben az időszakban a vádlottak „baráti kapcsolatot alakítottak ki” a gyerekekkel, akiknek különböző ajándékokat és pénzt adtak a vallásos tárgyak értékesítésében nyújtott segítségükért. A tájékoztatás kiemeli, hogy 2021 szeptemberében négy egymást követő napon is szexuális erőszakot követtek el a gyerekekkel szemben, a kolostor különböző helyiségeibe csalták őket, és többek között orális aktusokra kényszerítették.

A 40 éves szerzetest, illetve a gondozót folytatólagosan elkövetett nemi erőszakkal, szexuális abúzussal és szexuális visszaéléssel vádolja az ügyészség. A rendőrségi nyomozás a múlt héten kezdődött, miután a 10 éves kisfiú elmondta az apjának, hogy mit követett el vele szembe a szerzetes. A fiú szülei feljelentést tettek. A szerzetest és a gondozót is őrizetbe vette a rendőrség.

A Libertatea információi szerint a hatóságok a letartóztatott szerzetes szobájában pornográf anyagokat is találtak, a vádlottak ugyanis filmre vették a visszaéléseiket.

A Râmnicu Vâlcea-i érsekség hétfőn közleményben reagált az ügyre. Azt írják, a szerzetest felfüggesztették a szolgálatból, amíg bírósági ítélet nem születik az ügyben. Állításuk szerint, ha a bebizonyosodik a bűnössége, a szerzetest kizárják a rendből, és megfosztják a szolgálati jogától.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!