Aláírásgyűjtés indult a romániai iskolák és kórházak földrengésbiztossá tételéért

2023. február 14. – 20:03

Másolás

Vágólapra másolva

Cikkünk megjelenéséig már több mint 30 ezren aláírták a Cseke Attila fejlesztési miniszternek címzett petíciót, amelyben az iskolák, óvodák és kórházak földrengésbiztossá tételét kérik.

A beadvány szerint csak Bukarestben több mint 150 veszélyeztetettnek minősített oktatási intézmény van a fővárosi vészhelyzeti bizottság legfrissebb jelentése szerint. Ezekben az épületekben naponta több ezer gyermek tanul. Az elérhető hivatalos adatok szerint a romániai oktatási intézményeknek mindössze hat százalékát mérték fel, és ezekből 600 I. és II. fokú veszélyeztetett, azaz egy erős földmozgásnál összeomolhat.

Cseke Attila fejlesztési miniszter múlt héten jelentette be, hogy az országos helyreállítási alapból (PNRR), illetve az állami költségvetésből vissza nem térítendő támogatást nyújtanak földrengés esetén omlásveszélyes épületek, köztük tömbházak, kórházak és iskolák megerősítésére. Mint mondta, a legtöbb támogatott épület Bukarestben, illetve Iași, Konstanca, Galac és Prahova megyében található. A miniszter arról is beszélt, hogy az 1978 előtt épült épületek veszélyeztetettségét 2026 júniusáig fel kell mérni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!