Korszerű kezelőközpont épülhet a mindössze 17 lakosú Kisaknán

Korszerű kezelőközpont épülhet a mindössze 17 lakosú Kisaknán
Látványterv: Fehér Megye Tanácsa

Február 17-én szavaz a Fehér megyei tanács a Kisaknára tervezett kezelőközpont megvalósíthatósági tanulmányáról. A befektetés becsült értéke közel 17 millió lej, írja az Adevărul.

A Magyarlapád községhez tartozó faluban a jelenleg mindössze 17-en laknak, a remények szerint azonban a befektetés vonzóvá tenné a települést.

A 26 367 négyzetméteres területen a tervek szerint kilenc édes, illetve sós vizű tavat alakítanának ki, mellette vendéglővel, játszóterekkel és zöldövezettel. A 600 férőhelyes kezelőközponthoz 150 parkolóhelyet is terveznek.

Jelenleg sós tó, sós vizű forrás, iszap, homok és patak található a helyszínen. Az új kezelőközpont épületei a helyben elérhető anyagokból, kőből és fából épülnének. A munkálatok két évet vennének igénybe, a költségeket a Fehér megyei tanács állja.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!