Márciustól ugyanazon az oldalon több vasúti társaság járataira is lehet jegyet vásárolni

Kevesebb mint egy hónapon belül beindul az integrált vasútijegy-értékesítési informatikai rendszer, amelyen keresztül több vasúti társaság járataira is lehet jegyet vásárolni – jelentette be csütörtökön a vasúti reformért felelős hatóság (AFR) elnöke.

Ştefan Roşeanu egy bukaresti szakmai rendezvényen elmagyarázta: ha beindul a rendszer, akkor az utasok ugyanazon weboldalon az állami és a magán vasúttársaságok vonatjaira is vásárolhatnak jegyet, és nem kell előzetesen utánanézniük, hogy egy adott vasútvonalon melyik társaság üzemeltet járatokat.

A hatóság elnöke a Bârlad-Zernyest vasútvonalat hozta fel példaként, amelyen az állami vasúttársaság (CFR Călători) mellett a Regio Călători magánvállalat is indít vonatokat. Szerinte az utasoknak eddig fejtörést okozott annak a kiderítése, hogy erre az útvonalra melyik társaságtól kell jegyet vásárolniuk. A jelenleg tesztelés előtt álló, és legkésőbb márciusban beinduló új weboldalon azonban az összes vasúti társaság járataira lehet majd jegyet váltani – mondta el Ştefan Roşeanu.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!