Felháborodott néhány nagyszebeni szülő, hogy ukrajnai menekült gyereket helyeztek el a város egyik bölcsődéjében
2023. február 10. – 17:40
Felháborodást váltott ki több szülőben, hogy a nagyszebeni 15-os számú óvodába beírattak három ukrán menekült gyermeket, miközben a helyieknek sincs elegendő hely az óvoda alárendeltségébe tartozó bölcsődékben, várólistát vezetnek a beiratkozásnál – írja a Turnul Sfatului.
A szülők szerint igazságtalan, hogy a nagyszebeni családoknak sok eseteben várólista van a nagyszebeni bölcsődékben, miközben ott élnek és dolgoznak, és már bölcsődei korú a gyerekük. Az egyik szülő a helyi sajtónak kiküldött levelében azt állítja, hogy az említett 15-ös számú állami óvoda bölcsődéjébe 150 „román gyermek van a várólistán”.
A Szeben Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a menekült státusz birtokában az ukrajnai gyerekek olyan póthelyekre jogosultak, amelyeknek semmi közük a nagyszebeni gyerekeknek szánt helyekhez. Constantin Dincă tanfelügyelő szerint ezek az ukrán gyerekek nem foglalták el senki helyét.
A lap megjegyzi, jelenleg 85 ukrajnai menekült gyerek tanul a Szeben megyei oktatási intézményekben (6 bölcsődében, 46 óvodában, 26 elemi iskolában, 5 gimnáziumban, 2 középiskolában), a többségük Nagyszebenben.
Az említett 15-ös számú óvoda igazgatója azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az egyik gyereket már áthelyezték a 43-as számú óvodába, a másik a 2022/2023-as tanévben egyszer sem látogatta az intézményt, míg a harmadik is csak két nap (egy napot januárban és egy napot februárban) volt bent az idei tanévben, tehát gyakorlatilag nem járnak bölcsődébe. Ráadásul naponta 1-3 órát töltött bent, nem foglalja el egyetlen román gyereknek sem az ágyát.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!