Egy csejdi férfi azzal vádolja a mentősöket, hogy nem vizsgálták meg a feleségét, mert nem tud románul

2023. február 10. – 15:54

Másolás

Vágólapra másolva

Azzal vádolja a Marosszentgyörgyhöz tartozó Csejd falu egyik lakosa a Maros megyei mentősöket, hogy nem látták el a feleségét, mert az nem beszél románul. A mentősök szerint ők teljesítették a kötelességüket és azért hagyták ott a nőt, mert a család agresszív volt velük, írja a Zi de Zi.

A portál szerint egy csejdi lakos fordult hozzájuk azzal a panasszal, hogy csütörtök délben a 112-es segélyhívón riasztotta a mentőket a feleségéhez, mert az rosszul érezte magát, de azok nem vizsgálták ki, mert nem tudott románul.

„Négy ember jött és megkérdezték, hogy mi történt. Én akartam elmagyarázni, mert jól beszélek románul, de azt mondták, hogy nem beszélhetek. Jeleztem nekik, hogy a feleségem nem beszél románul, és el akartam magyarázni, hogy mi bántja őt. Azt mondták, hogy fogjam be a szájamat. Majd fogták a műszereiket, és anélkül, hogy a feleségemet megvizsgálták volna, anélkül, hogy bármit is tettek volna, beültek az autójukba és elhajtottak. Nagyon durván beszéltek velem, és anélkül távoztak, hogy bármi papírt hagytak volna. Újra felhívtam a mentőket, de akkor azt mondták, hogy már volt kint egy egység, és nem küldik ki kétszer őket ugyanarra a helyre” – magyarázta a férfi az újságnak.

A Zi de Zi megkereste a Maros Megyei Mentőszolgálatot is. Ioan Ivanici, a mentőszolgálat igazgatóhelyettese azt állította, hogy a mentősök valójában azért távoztak, mert a beteg férje agresszíven viselkedett velük. Ivanici hangsúlyozta, a Maros Megyei Mentőszolgálat egységei vegyes összetételűek, olyan is van köztük, aki magyarul, illetve olyan is, aki romani nyelven beszél. A mentőszolgálat vezetője szerint bizonyítékuk van arra, hogy konzultáltak a nővel, akinek nem voltak akut tünetei. A mentősök különböző papírokat is mutattak, amiből az derül ki, hogy konzultáltak a nővel.

„Amikor az egységet verbálisan támadták, kiabáltak, és amikor a családtagjai közeledtek a kollégájához, hogy megüssék, elhagyták a helyszínt” – monda Ivanici, aki szerint, ha vészhelyzet lett volna, és szükséges lett volna a kórházi beutalás, akkor hívták volna a rendőrséget, hogy segítsen.

A panaszos férfi szerint viszont ő nem volt agresszív az egészségügyi személyzettel, csak el akarta magyarázni, hogy mi baja a feleségének, de mentősök csak azt hajtogatták, hogy fogja be a száját.

Az újság megkereste a Maros megyei rendőrség sajtóosztályát is, akik annyit közöltek csak, hogy február 9-én nem történ bejelentés Csejdről agresszív viselkedésről.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!