Bekérette a magyar nagykövetet a román külügyminisztérium Németh Zsolt székelyzászlós Facebook-posztja miatt

922

A külügyminisztérium bekérette kedden a bukaresti magyar nagykövetet, hogy nemtetszését fejezze ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésével kapcsolatban, írja a Digi24.

A Fideszes politikus ugyanis azt írta ki, hogy: „A székely zászló addig lobog a magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam engedélyezi korlátozástól mentes szabad használatát Románia egész területén!”

„A külügyminisztérium határozottan elutasítja a Németh Zsolt Facebook-oldalán megjelenő tartalmat, amelyben az »úgynevezett« székely zászló korlátozástól mentes szabad használatát követeli. A bukaresti magyar nagykövetet ma délelőtt Bogdan Aurescu külügyminiszter bekérette minisztériumhoz, hogy közölje a román fél álláspontját” – áll a külügy tájékoztatójában.

Ezzel összefüggésben hozzáteszik, hogy a romániai jogrend rögzíti mind a 20 nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogát arra, hogy a sajátos jelképeiket magánjellegűen, valamint kulturális vagy vallási eseményeiken használhassák.

Ugyanakkor külön leszögezik: Romániában nincs Székelyföld nevű közigazgatási terület, vagyis elfogadott jelképe sem lehet. Hozzáteszik: az itt működő hatóságoknak jogában áll olyan jelképeket használni, amelyek az adott területen élő teljes lakosságot képviselik.

A román külügyminisztérium továbbá határozottan megismétli azon kérését, hogy a magyar hivatalos személyek a nyilvános nyilatkozatiakban tanúsítsanak visszafogottságot, és emlékeztet a román fél azon elvárására, hogy a két állam stratégiai kapcsolatának logikájában, felelősségteljesen járjanak el.

Az RMDSZ törvényjavaslatát, miszerint hivatalosan is ki lehessen tűzni Romániában a székely zászlót a román zászló mellé 2020-ban elutasította a képviselőház.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!