Eddig nyolc román állampolgárt szállítottak haza a földrengés sújtotta Törökországból

2023. február 7. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Felszállt hétfő este Törökországban egy román katonai repülőgépre nyolc román állampolgár azok közül, akik a hatóságok segítségét kérték a földrengés sújtotta térségből való hazajutáshoz, írja az Agerpres.

Az öt egyetemista és három kísérő tanáruk mellett két lengyel állampolgár is felszállt a katonai gépre, amely korábban a romániai katasztrófavédelem által Törökországba küldött kereső- és mentőegységet szállította a földrengés sújtotta térségbe.

A külügyminisztérium hétfő este azt is közölte, hogy még egy kilenctagú, szintén egyetemistákból álló csoport tartózkodik Törökországban. Ők Kayseri térségében vannak, ahol az eddigi információk szerint nem okozott jelentős anyagi károkat a földrengés. Családtagjaik szerint mindannyian jól vannak, öt diák számára konzuli segítséget kértek a hazajutáshoz.

Bejelentés érkezett az ankarai román nagykövetséghez arról is, hogy a földrengés által érintett térségben van egy négygyermekes román édesanya is, ő is biztonságban van.

Az ankarai román nagykövetség állandó kapcsolatban áll a török hatóságokkal, illetve azokkal a román állampolgárokkal, akik felvették a kapcsolatot a diplomáciai képviselettel, és készen áll konzuli segítséget nyújtani – jegyezte meg a külügy.

A Törökországban tartózkodó román állampolgárok a +90.312.447.7945-ös és a +90.312.447.7940-es telefonszámon hívhatják az ankarai román nagykövetséget. Vészhelyzet esetén a +90.532.318.1726-os sürgősségi számot kell hívni.

A szaktárca felhívja a figyelmet, hogy ha csoportok szorulnak segítségre, csak az egyik tagjuk vegye fel a kapcsolatot a külképviselet személyzetével, majd adja át az információkat a többieknek.

A külügyminisztérium ugyanakkor azt javasolja a földrengés sújtotta térségekben tartózkodóknak, hogy hivatalos forrásokból tájékozódjanak a helyzet alakulásáról, és tartsák be a török hatóságok utasításait.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!