Rafila szerint a hálapénz kérése az egészségügyben elfogadhatatlan bűncselekmény
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint teljességgel elfogadhatatlan, hogy az orvosok pénzt vagy anyagi javakat kérjenek a betegektől a szolgáltatásaikért, írja az Agerpres.
A Prima TV-nek nyilatkozó tárcavezető szombaton kifejtette: a hálapénz követelése bűncselekmény, amit a pácienseknek is el kell utasítaniuk. Másfelől szerinte nem szabad a másik végletbe sem esni, és egy doboz édesség vagy egy csokor virág elfogadását jogtalan haszonszerzésnek minősíteni.
Az egészségügyi miniszter úgy vélekedett, hogy a hálapénz jelenségéről nyíltan kell beszélni. Szerinte meg kell értetni a páciensekkel: nincs szükség arra, hogy a köszönetüket pénzben vagy anyagi javakban fejezzék ki. „Az orvos számára a legnagyobb hála az, hogy a betege meggyógyult, és elégedett a kapott orvosi szolgáltatásokkal” – fogalmazott Rafila.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!