Most már térképen, élőben is követheted a közszállítási vállalat minden járművét Kolozsváron

Kolozsváron immár valós időben, térképen követhető, hogy a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP) összes járműve, akár a buszok, a trolik vagy a villamosok pontosan hol haladnak a keresett útvonalon. A térképet a CTP honlapján, de a Tranzy alkalmazáson keresztül is követni lehet.

A vállalat közleménye szerint a térképet gyakorlatilag összekötötték az általuk üzemeltetett GPS platformmal, az információkat pedig 20 másodpercenként frissítik, így például az állomásoknál állva úgymond élőben követhetjük, hogy milyen sebességgel halad az adott jármű, illetve, hogy mennyi időt kell várakozással tölteni.

A térkép használata végtelenül egyszerű és felhasználóbarát: a bal sarokban található üres mezőnél ki kell választani egy adott útvonalat, a térképen pedig megjelennek az éppen üzemben lévő járművek. A térkép az oda-vissza út kiválasztását is lehetővé teszi.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!