Túl későn fellebbezett az oktatási minisztérium Ciucă plágiumügyében
2023. január 27. – 14:27
Lekéste a fellebbezési határidőt az oktatási minisztérium Nicolae Ciucă ügyében, így véglegessé vált az a sokat vitatott bírósági ítélet, amely felfüggesztette a miniszterelnök plágiumgyanús doktori dolgozatának átvilágítását, írja a G4media. Korábban Emilia Șercan újságíró bizonyította, hogy a dolgozat egyharmada másolt.
A késés miatt a legfelsőbb bíróság január 19-én anélkül utasította el az oktatási minisztérium fellebbezését, hogy annak okát megvizsgálta volna. Nicolae Ciucă két bírósági eljárással próbálta megakadályozni, hogy az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) megvizsgálja a doktori dolgozatát, az egyik ilyen módon számára kedvezően lezárult.
A 2022. március 1-i alapfokú ítéletben Ionela Tudor bíró többek között azzal indokolta a dolgozat elemzésének felfüggesztését, hogy Romániának politikai stabilitásra van szüksége, a plágiumvád pedig fegyverként lenne felhasználható a politikai ellenfelek kezében. A Jogi Erőforrások Központja (CRJ) és más civil szervezetek panaszt emeltek az ítélet ellen az Igazságszolgáltatási Felügyeletetnél, ahol azt ejtették, ezt a döntést pedig a CRJ megtámadta a bíróságon. Az ügy jelenleg a bukaresti fellebbviteli bíróság asztalán van.
A G4media.ro arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatási minisztérium késése több mint különös, hiszen bármelyik vidéki polgármesteri hivatal jogi osztályának az az első dolga ilyen esetben, hogy ellenőrzi a fellebbezésre kiszabott határidőt, nem hogy egy minisztérium jogászainak, másrészt az is érdekes, hogy a tárca, amelyet akkor még az azóta szintén plágiumvád miatt lemondott Sorin Câmpeanu vezetett, két beadványt fogalmazott meg, július 8-án és 11-én, és mindkettő túllépte a határidőt. Az oktatási minisztérium egyelőre nem reagált a G4media.ro megkeresésére ebben az ügyben.
Az oktatási minisztérium fellebbezett egyébként a másik perben is, amelyben az alapfokú döntés szintén a miniszterelnöknek kedvez. Ebben Nicolae Ciucă a doktori dolgozata átvilágítását kérő három feljelentés semmissé nyilvánítását kérte. Az ügyben 2023. október 31-én lesz tárgyalás, szintén a legfelsőbb bíróságon.
A G4media.ro korábban arról írt, hogy ebben az ügyben alapfokon a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) közel álló Marius Iosif döntött, majd röviddel utána nyugdíjba ment. A dosszié állítólag nem véletlenül került éppen hozzá, amiért a CRJ szintén feljelentést tett az Igazságszolgáltatási Felügyeletetnél.
Az alkotmánybíróság 2022-es döntése értelmében egyébként már nem vonhatók vissza plágium miatt a már joghatást kiváltó doktori címek.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!