Bemutatták, hogyan képzelik el a Nemzeti Színház mögötti teret Marosvásárhelyen

2023. január 25. – 20:23

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán bemutatták, hogy milyen innovációs központot és parkolóházat terveznek Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház mögötti térre, írja a Népújság.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szerdai bejelentése szerint a Multinvest és a Céh Zrt. konzorciuma tervezheti meg a színház mögé elképzelt innovációs központot és földalatti parkolóházat. Az önkormányzat által kiírt pályázatra összesen 6 projekt érkezett, amiből 5 marad maradt versenyben. Közülük választotta ki a győztest a Şerban Ţiganas vezette zsűri.

A lap idézi Gogolák Zsoltot, a Multinvest cégcsoport ügyvezető igazgatóját, aki szerint azt szerették volna elérni a projekttel, hogy a 21. század követelményeinek szintjére emelkedjen a környék. „Az elképzelés egy mélygarázsprojekttel indult, de végül egy innovációs központ tervével bővült, amellyel azt szeretnénk elérni, hogy ebben a környezetben a jövő generációi is megtalálják az oktatás lehetőségét. A parkoló tervével az a cél, hogy az autókat kiiktassuk a főtérről, ezeket a mélygarázsban parkolják le, innen majd gyalog közelítsék meg a színházat, a kulturális intézményeket vagy bármit” – idézik Gogolák Zsoltot.

A cikk szerint 404 férőhelyes mélygarázst terveznek a térre. A projekt kivitelezéséhez előbb el kell készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt, a kivitelezési és műszaki tervet, majd következik a kivitelező kiválasztása és a finanszírozási lehetőségek megkeresése. Az önkormányzat úgy számol, hogy ez a folyamat körülbelül egy évet vesz igénybe, a terv kivitelezése jövő év elején kezdődhet.

Az Agerpres szerint a zsűri elnöke, Ţiganas kolozsvári építész hangsúlyozta: azokat a megoldásokat értékelték, melyek nemcsak új épületet, hanem kívül és belül is vonzó közösségi teret álmodtak Marosvásárhely belvárosába.

„Az a célunk, hogy értékes gyalogos és zöldövezetekkel tegyük még élvezhetőbbé a Színház mögötti teret, miközben a parkolási gondokon is enyhítünk. Történelmi léptékkel nézve ez lesz Marosvásárhely központjának harmadik legnagyobb átalakítása” – írta a Facebookon Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.

Soós szerint ez elmúlt 120 évben csak két számottevő átalakításon ment át Marosvásárhely központja. Az első Bernády György polgármesterségéhez köthető, amikor is Komor Marcell, Jakab Dezső és Radó Sándor tervei alapján elkészült a városközpont első jelentős parkosítása és beépítése. A második komoly átalakítás pedig az 1970-es években történt, amikor Constantin Săvescu építész által vezetett csapat modernista alapokon tervezte újra a Színház teret.

A tervezett innovációs központ és mélygarázs látványterve – Forrás: Soós Zoltán Facebook oldala
A tervezett innovációs központ és mélygarázs látványterve – Forrás: Soós Zoltán Facebook oldala

„A Park Szálló mögötti mélygarázs terve, illetve a Városháza és Enescu utcák sétalóutcákká alakítása a Bernády-féle örökséget bővíti, míg a Színház mögötti Innovációs Központ és Mélygarázs terve szervesen illeszkedik a modernista hagyományhoz” – jelentette ki a polgármestere, aki szerint a két mélygarázzsal megközelítőleg 660 parkolóhely létesül majd, ami lehetővé teszi további hasznos területek kialakítását a jelenlegi parkolóhelyek részleges felszámolásával.