Jogosítvány nélkül maradt Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke
Szombaton Nagykároly közelében intették le, gyorshajtásért bírságot kapott és elvették a jogosítványát Ilie Bolojannak, a Bihar Megyei Tanács elnökének.
A helyi sajtó a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányságtól tudta meg, hogy Bolojan 138 km/órás sebességgel hajtott egy olyan szakaszon, ahol legtöbb 70 km/h-s sebességgel haladhatott volna.
Ugyancsak a rendőrség közölte, hogy a megyei elnököt 1305 lejes pénzbírsággal sújtották, egyúttal 90 napra felfüggesztették a járművezetői engedélyét.
A megyei elnök a helyi sajtó kérdésére beismerte tettét és elmondta: hivatali autóját vezette és nagyon sietett.
„Szatmárnémetibe mentem, hogy a Szatmár és Máramaros megyei tanácselnökökkel találkozzak. Nagykároly előtt – ahol 70 km/h-ás sebességkorlátozás volt – túl gyorsan mentem” – mondta Bolojan. Mint kifejtette, nem nézte át a jelentést, csak a bírság összegét, amit 24 óra alatt ki is fizetett.
A bihon.ro azt írja, nem ez az első alkalom, hogy Bolojant gyorshajtáson érték a rendőrök: legutóbb 2017-ben vették el a jogosítványát, mert 172 km/h-val száguldott Arad megyében. De előfordult az is, hogy Nagyvárad belvárosában tilosba hajtott.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom