Megrongálták a frissen felújított kolozsvári Mauksch–Hintz-házat
Két nap leforgása alatt kétszer is megrongálták a Gyógyszertártörténeti Múzeumnak is helyet adó, a felújítási munkálatok utolsó szakaszában levő Mauksch–Hintz-házat Kolozsváron, írta a Szabadság. Ismeretlen tettesek az épület Híd (ma Ferdinánd király) utcai homlokzatán található, Szent György-szobrot rejtő, üvegajtós fülkét próbálták kinyitni.
Először csütörtökön, december 29-én este gyújtották fel a szobrot védő ablakot, a helyszínre a tűzoltók is kiszálltak. Másnap, 30-án este ismét felgyújtották az ablakot, és megpróbálták felfeszíteni, illetve betörni az üveget. A rendőrség szombaton hivatalból indított eljárást az ügyben.
A közösségi médiában felbukkanó felvételeken az látszik, hogy csak az ablak sérült, a szobor nem.
A Szent György-szobrot, amelynek köszönhetően korábban Szent György-patikaként is emlegették az épületben működő gyógyszertárat nemrég restaurálta Bálint Csaba csíkszeredai keramikus, emlékeztet a Szabadság. Talapzatán ez áll: „Kolozsvári Márton és György 1373-ból való híres neves Szent György szobrának bronz eredetije után kerámiában formázták 1941-ben Kende Ferenc és Ráhmer Mária”.
A 16. századi elemeket is magában foglaló műemlék épületet utolsó tulajdonosa, a Hintz család visszaigényelte a román államtól és 2019-ben kezdődött el a felújítása. A helyreállítás befejezése után a helyiségek egy részében továbbra is a Gyógyszertártörténeti Múzeum működik majd.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!