Feloldotta a SRI az 1989-es forradalommal kapcsolatos belső dokumentumai titkosítását

2022. december 22. – 17:32

Feloldotta a SRI az 1989-es forradalommal kapcsolatos belső dokumentumai titkosítását
Eduard Hellvig – Fotó: SRI

Másolás

Vágólapra másolva

Feloldotta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a kommunista állambiztonsági szervek 1989-es eseményekben való részvételéről szóló akták titkosítását, írja az Agerpres.

Az intézmény csütörtöki közleménye szerint a nyilvánosságra hozott dokumentumok az 1989. december 1. és 31. közötti események kivizsgálására 1991-ben létrehozott szenátusi bizottság munkájának részét képezik.

„A titkosítás feloldása része a SRI vezetősége által korábban bejelentett projektnek, amelynek célja, hogy a teljes átláthatóság jegyében az 1989-es eseményekről szóló összes dokumentumot nyilvánosságra hozza, eszközöket nyújtva a kutatóknak és a történészeknek a kérdéses időszak megismeréséhez” – tájékoztatott a hírszerző szolgálat.

A közlemény idézte az intézmény igazgatóját, Eduard Hellviget, aki szerint a „kommunizmus egyik legbűnösebb fejezetének” végleges lezárására romániaiak milliói várnak, és a SRI újabb lépést tett ebben az irányban azzal, hogy közzétette a honlapján a birtokában lévő összes dokumentumot az 1989-es forradalomról.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott dosszié 13 kötetből áll. Többek között az egykori állambiztonsági szervek megyei egységei 1989 decemberében készített dokumentumainak másolatát, az ügyészség és a szenátusi bizottság levelezését, illetve az állambiztonsági szervek Román Televíziónak adott 1989. december 22-ei és későbbi utasításairól szóló levelezést tartalmazza.

A dossziéban ezek mellett az állambiztonsági szervek által készített videó-, fotó- és hanganyagokra, illetve a lehallgatásokat végző különleges egység adataira vonatkozó dokumentumok is megtalálhatók.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!