
Meghalt hétfő reggel Mircea Duşa volt védelmi miniszter – közölte a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu. Mircea Duşa több minisztériumot is vezetett az idők során, volt a parlament tagja és Hargita megyei prefektus is, írja az Agerpes. Duşa 67 éves volt.
„Bármilyen köztisztséget is töltött be, akár védelmi miniszter, akár belügyminiszter, akár a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter volt, akár prefektusként vagy parlamenti képviselőként tevékenykedett, becsülettel és a közérdeket szem előtt tartva tette a dolgát. Nyugodjon békében!” – írta egy Facebook-bejegyzésben Marcel Ciolacu pártelnök.
Duşának védelmi miniszterként többek között olyan törvénytervezetek fűződnek a nevéhez, mint hogy minden városban nevezzenek el utcát december elsejéről, vagy hogy egy polgármester mandátuma megszűnjön, amennyiben megtagadja a román zászló kitűzését vagy a trikolór szalag viselését ünnepi alkalmakon.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás