Nem a sár, a beázó tető bántja a leginkább az arénából kiköltözött somlyóiakat, hanem a jövőbe tolódott ígéretek

2022. december 13. – 09:44

frissítve

Nem a sár, a beázó tető bántja a leginkább az arénából kiköltözött somlyóiakat, hanem a jövőbe tolódott ígéretek
A kiürített Erőss Zsolt Aréna – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Közel két év után a csíkszeredai tűzkárosult romák elhagyták az arénát, a telepre visszaköltöztetett szegény sorsú családok felzárkóztatásának lehetősége azonban továbbra is bizonytalan maradt. A telepen még mindig vannak megoldatlan infrastrukturális problémák, a szakértők viszont inkább attól tartanak, hogy a konténerek jelenléte állandósul, a telepfelszámolás pedig végleg elmaradhat.

Üres, lelakott tér fogadja most már a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénába látogatókat. Ott, ahol egykor hangos gyerekzsivaj, magnóhang és civakodás töltötte meg élettel a teret, most a fehér falon hagyott gyermekrajzok és a felújításra váró helyszínek jelzik, hogy egykor közel háromszáz ember zsúfolódott itt össze egy fedél alá, miután 2021 januárjában lángra kapott Csíkszereda egyik romatelepe. Az arénát azóta már kitakarították és elkezdték javítgatni, talán év végéig fel is újítják. Közel két év elteltével ugyanis a csíkszeredai roma közösség utolsó tagjai is kiköltözhettek a sportcsarnokból. A kezdeti tervekkel ellentétben az arénás roma közösség tagjai azonban nem egy telekre, bérlakásokba, sürgősségi központba költöztek innen, hanem a leégett házaik helyére, a Máltai Szeretetszolgálat által beszerzett 11 konténerbe.

Az elmúlt hetekben, hónapokban az utánfutókból lett konténerlakások átalakításán dolgoztak a somlyói közösség tagjai, akik önköltségen alakítottak át és rendezték be maguknak új otthonukat, hogy beláthatatlan ideig „ideiglenes” lakásként szolgáljanak, amíg a telep felszámolásra kerülhet. Az arénában tett rövid kitérőnk után így a romatelepre megyünk, hogy megtudjuk, a beköltözésük óta hogyan boldogulnak a somlyói roma családok. Annál is inkább, mert az ActiveWatch és további 13 civil szervezet azzal vádolta a csíkszeredai önkormányzatot, hogy a konténerek októberi kihelyezését követően a tűzkárosultakat nem megfelelő lakhatási körülmények közzé költöztették ki a sportcsarnokból, ami szerintük sérti az emberi jogokat.

Mi változott az elmúlt két hónapban?

A telepen konténerről konténerre járva a helyiek szívesen fogadnak, szóba állnak, lakásukba invitálnak, kávéval kínálnak – de néhol arra kérnek, inkább ne fotózzam le őket, vagy az ideiglenes otthonukat, mert állításuk szerint ezt a polgármesteri hivatal megtiltotta nekik. A teherautók utánfutójából átalakított lakókonténereknél van, hogy annak két sarkában egy-egy család, több generáció él együtt fél szobányi területen. Pár bútornak és egy ágynak van csak hely. Ha víz és kanalizálás van is a konténerek alatt, fürdőszobája még mindig nincs mindenkinek. A villany is szakadozva működik a telepen, de pár hete, a civil szervezetek nyomására már legalább be van vezetve.

Sok jó ember kis helyen is elfér, szokták mondani, de az is igaz, hogy egy kis térben melegebb is van, a vaskályha ontja magából a meleget a 85 négyzetméternyi terekben. A kinti csípős csíki hideghez képest néhány lakás nappal szaunává válik, estére viszont dermesztő hideg áll be. A tél már javában tart, de fűtéshez szükséges fa késik. Ezt támogatásként ígérték meg még októberre, de azóta sem érkezett meg a Máltai Szeretetszolgálathoz, ezért a romák különböző helyről összegyűjtött fával tüzelnek. Egy közelben lakó székely szomszéd szerint néha az is megesik, hogy szemetet égetnek. Különben a szomszéd úgy vélte, hogy amióta a romákkal foglalkozik a többségi társadalom, azóta a velük való együttélés is könnyebb lett. „Sokat javult a helyzet az elmúlt időszakban” – ismételgette.

Utolsó helyszíni látogatásunk óta a konténerek külseje viszont nem sokat változott: bár mindenhol megépültek a falépcsők, a szigetelés azóta sincs mindenhol befejezve. Néhány helyen bele sem kezdtek még. A szigeteléshez szükséges anyagokat a Máltai Szeretetszolgálat vásárolta meg, a munkákat azonban a roma családokra bízták, akik ha értettek a padlózás, tapétázás, csempézés, szerelés mellett a szigeteléshez is, és motiváltak voltak, hogy megcsinálják (esetleg megcsináltatták valakivel), akkor meglett. Ha nem, akkor úgy maradt. És csak jobb esetben azért, mert megelégedtek azzal a tudattal, hogy egyes konténerek már alapból is szigetelve voltak.

A szigetelés hiányánál azonban látványosabb, hogy a falépcsőket páran tetős verandával látták el, ezzel több helyre szert téve, mert legalább a bokáig érő sár után a cipőket kint lehet hagyni, és nem veri meg az eső. Sőt, vannak, akik tetőt is kénytelenek voltak összeeszkábálni, mert 4 lakókonténerről kiderült, nem csak a padlózata válik nyirkossá (a hőmérsékletkülönbség miatt), de a teteje is beázik. Egyesek továbbra is azt panaszolják, hogy ők lakásra számítottak, nem egy állatok szállítására használt, az ablakain rácsal ellátott utánfutóra – igaz, nem is ez a jellemző.

Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Miközben a konténerek lakói a problémákat sorolják, körénk gyűlnek a somlyóiak is. Közülük egyeseknek szintén leégett vagy megégett a háza 2021-ben, csak mivel nem bíztak az önkormányzat ígéretében és hónapok elteltével kilátástalannak tartották, hogy többed magukkal egy fedélen osztozzanak, ezért már előbb visszaköltöztek a telepre. Ezzel azonban a konténer lehetőségéről is lemondtak. Viszont ők vannak többen a Somlyó 33-ban, hisz a 261 tűzvészkárosult közül végül alig 70-en kaptak konténert. A somlyóiak utólag kicsit bánják, hogy nem tartottak ki, mert azt azért elismerik, hogy az arénásoknak jobb dolga volt és van is, mert az önkormányzat a gondjukat viseli, ők pedig Somlyón tovább nélkülöztek.

Élcelődnek is kicsit azon, hogy az arénások jódolgukban elkényelmesedtek, és ezért van az, hogy a konténer berendezése, a számlák és fél év után esedékes lakbér kifizetése miatt háborognak. Mert azt gondolják, hogyha eleget panaszkodnak, az önkormányzat minden problémájukat megoldja, miközben a somlyóiak szerint csak magukra számíthatnak. Legalábbis, amikor számítottak az önkormányzat segítségére, akkor a romáknak tett ígéretek részben teljesültek, vagy nem tartották be időben, vagy egyáltalán nem teljesültek. Azt mondják, ígértek nekik azóta is építőanyagot, áramot, vizet, és olyasmit is, amit kimondani sem mernek. Ehhez képest a somlyói házakban lakóknak fürdőszobája, vize nincs, a csatornázás sem lett megoldva. Áramuk van, de olyan, hogy ha valaki bedug még egy tévét, a mellette lévő házakban is kiüti a biztosítékot. Szerintük jó lenne, hogy ne ígérjenek olyat, amiben nem biztosak, hogy teljesíteni is tudják, mert „a szegény ember a jóhoz könnyen hozzászokik, de utána nagyon fájdalmas visszatérni a nélkülözésbe”.

Ha nem romákról lenne szó, akkor is őket tennék felelőssé, ha valami nem sikerül?

– teszi fel a kérdést Csata Orsolya civil aktivista, újságíró, aki szerint ideje lenne egyenlő félként kezelni a roma közösség tagjait, és nem rájuk hárítani a felelősséget. Az aktivista elkeserítőnek látja azokat a körülményeket, amelyek között a roma családok élnek, és ez alól szerinte a konténerben lakók sem kivételek, mert a több tucat konténernyi szemét elhordását követően hiába töltötte fel az önkormányzat földdel, kaviccsal a telepet, továbbra is sár van, a beázott teherautó-utánfutókról, szigetelés nélküli falakról nem is beszélve. Akikkel pedig Csata Orsolya beszélt a konténeresek közül, azok a szerződés másolatát sem kapták még a kezükbe.

Tényleg meg kellene próbálni már végre emberként tekinteni rájuk

– tette hozzá. Csata szerint a Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora rendszeresen elmondja, hogy mit és milyen feltételek között kell, vagy kellett volna megtennie a romáknak, de arról kevés szó esik, hogy mindez a roma közösség számára mekkora erőfeszítésbe és pénzbe kerül.

„Tudok olyan családról, amelyik kétezer eurót költött a bérbe vett konténer berendezésére, amiért a családapa egész nyáron külföldön dolgozott. De bármennyit is költsenek rá, konténerből rendes otthon nem lesz. Ezek az emberek tényleg megpróbálnak mindent és akarnak tenni: nagyon sokan most is külföldön dolgoznak vagy munkát keresnek, folyamatosan kérik, hogy segítsek a munkahely keresésben vagy a jogosítvány megszerzésében” – mondta el.

Az viszont, ahogy a közel két év alatt a döntéshozók a kérdést rendezni kívánták, szerinte nem arról tanúskodott, hogy valós megoldást is el akartak érni. Csíkszeredából azonban csak egy van, ebben pedig a romák és a magyarok továbbra is együtt fognak élni, és nem mindegy, hogy milyen módon, hisz a romáknak is ugyanolyan jogaik vannak az élethez, mint a helyi többségi társadalomnak, hangsúlyozta.

Szakértő: elvesztek a napi rutinokban és megfeledkeztek a valódi célról

Ravasz Ábel szlovákiai magyar szociológus dolgozott már Szlovákia romaügyi kormánybiztosaként is, de a csíkszeredai önkormányzatot is többször szakmai tanácsokkal próbálta ellátni a tűzeset után. Ravasz sajnálatosnak nevezte, hogy Csíkszeredában azok a negatív forgatókönyvek valósultak meg, amelyeknek veszélyére ő maga is felhívta a döntéshozók és a közvélemény figyelmét. Szerinte az érintettek helyben maradása, ha konténerekben is, de reprodukálhatja a szegénységet és ezáltal a szegregátum fenntartásához járul hozzá. A helyben maradás ezért is volt az a fajta végkimenetel, amit senki sem szeretett volna: sem a városvezetés, sem az érintettek, de hosszú távon a helyi közösség szempontjából sem jó, mert nem a két közösség zavartalan együttélését segíti elő, és

„azt az érzést kelti, mintha ezek az emberek vissza lennének tuszkolva oda, ahonnan elindultak”.

Elmondása szerint vannak olyan társadalmi szintű döntések, amelyek felül kell hogy írják az egyéni érdekeket – így a döntéshozóknak, akár a közvéleménnyel szembe menve is – , meg kellett volna hoznia a lakosság egy része által kedvezőtlennek ítélt döntéseket. A Somlyó 33-ban ugyanis a roma közösség lélekszámának növekedésével a szegénységi probléma is nő a városban, és ez minden a városlakót érintő helyzet. Úgy vélte, ha a városi integrációs stratégia magába foglalt volna – ha nem is egy mindenki által elfogadható, de legalább egy mindenki számára érthető álláspontot – , utána ezt teljes erőből kommunikálni kellett volna a többségi közvélemény felé. És tudatni velük, hogy a város jövője szempontjából miért fontos az, hogy megszüntessék a szisztematikus szegénységet. Utána el kellett volna kezdeni a családok reintegrációját, és egyszerűen kitartani emellett.

Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

„Tudom, hogy voltak kísérletek erre vonatkozóan, amelyek viszonylag hamar kudarcot vallottak, de ezeket a közvélemény ellenállása ellenére is folytatni kellett volna, és végső soron a konténereket nem ugyanott elhelyezni” – tette hozzá Ravasz Ábel.

Meglátása szerint az integráció ott csúszott el, hogy az önkormányzat nem tudta kihasználni a kezdeti pozitív energiát, és ezt nem követte egy átgondolt, hosszú távú stratégia. És mivel az embereknek nem sikerült egy olyan utat felvázolni, amit ha fogcsikorgatva is, de elfogadtak volna, hogy megszűnjön a szegregált telep Csíkszeredában, innentől kezdve már mindenki kényszerpályán mozgott.

Ilyen esetekben a közvélemény mindig az elején a leginkább nyitott valamiféle integrációs megoldásra. Amikor ezeknek a nyilvános kommunikációja nem indult meg az első hetekben, hónapokban, akkor sajnos a tapasztaltabb krízisszakembereknek már nyilvánvaló lehetett, hogy nem fog pozitív irányba elmozdulni a történet. Az első néhány hónap az, ahol meg tudunk ágyazni a sikernek, vagy meg tudunk ágyazni a kudarcnak is. Ha már az elején nincs politikai akarat arra, hogy ebbe az irányba menjünk, akkor ez később nagyon kis valószínűséggel alakul már ki

– mutatott rá a szakember, aki a tűzeset után Szlovákiából Csíkszeredába utazott, hogy segítsen. Ugyanakkor úgy vélte, hogy ilyenkor nagyon könnyű elveszni a napi rutinok fenntartásában, mert hatalmas feladat gondoskodni a bajba jutott emberekről: ételt, ruhát kell biztosítani a számukra, a gyerekek el kell jussanak az iskolába. Szerinte az aréna szociális lakások hiányában gyakorlatilag menedékszállóként működött, amit az önkormányzat az erején felül működtetett, mert egy-egy városházának általában nincs elegendő kapacitása erre. S bár egy menedékszálló elszívja a szociális munkásokat, a civil szervezeteket, a városi munkások energiájának nagy részét, a szakember úgy látja, ennek ellenére nem a megoldásnak a része, ez csak arra való, hogy a hosszabb távú megoldásig időt nyerjenek.

Ilyenkor úgy érzik, hogy nagyon sokat tesznek, és ebben igazuk is van, tényleg nagyon sokat tesznek, de az ő munkájuk által csak időt generálunk arra, hogy megszülethessen a hosszú távú megoldás. És itt kellene élesen elválasztani a kettőt, mert a város végig nagyon jó munkát végzett abban, hogy ezek a gyerekek és ezek a felnőttek ne maradjanak fedél nélkül és gondoskodtak róluk. A hosszú távú megoldás az, ahol nem sikerült erősebben teljesíteni

– szögezte le. Előző tapasztalatai szerint ugyanis a konténerek nagyon sokszor az átmenetiségnek a mítoszával vannak fölruházva, de ezek szinte mindig ottmaradnak. Azért nem lesznek átmenetiek, mert ha a nagy családok túlzsúfolt módon laknak ilyen lakhatási konténereben, akkor nagyon rövid időn belül lehetetlenné válik az újbóli felhasználásuk, és nem lesz senki, aki ezeket onnan ki akarja majd emelni. Így ezek gyakorlatilag a helyi ökoszisztémának a részévé válnak, és saját célra használják fel az emberek.

A Máltai Szeretetszolgálat pontozási rendszeréről, amely nyomon követik a roma családok életét, és megfelelő helyzetben kiemeli őket a konténerekből, integrálva őket a városi bérlakásokba (vagy később szociális lakásokba), Ravasz azt mondta, hogy ez akkor működik jól, ha a kijutás esélye nemcsak szimbolikus vagy elméleti, hanem valóban sikerül ezeket a családokat elmozdítani és fokozatosan visszatenni őket a társadalomba. Jelenleg azonban a Máltai Szeretetszolgálatnak sem szívesen adnak bérbe lakásokat, a szociális lakások felépítése pedig akár több évtizedig is eltarthatnak. Kiemelte: fontos, hogy amennyiben Somlyóról mégis új család tudna beköltözni a konténerekbe, akkor az ő házukat le kellene rombolni – mert a végső cél a telep felszámolása kellene legyen.

Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Még nem késő újrakezdeni

Hasonló álláspontot fogalmazott meg Fosztó László kolozsvári szociálantropológus is, aki szerint az egész folyamat a negatív forgatókönyv szerint zajlott. Fosztó azt mondta, ő azért drukkol, hogy a városvezetésnek sikerüljön végül rátalálni egy eredményes útra. Hiszen most sem reménytelen újrakezdeni a tervezést.

„A társadalmi integráció folyamatos munkát igényel, és ennek a többségiekre – a helyi többségre gondolok – eső részét sem lehet megspórolni. A »városlakók ellenállása« jelez egy problémát, hogy olyan attitűdökkel szembesült a hivatal, amelyet csak jól kigondolt, megfelelő előkészítés és kommunikáció segítségével birkózhat meg. Sajnos nem ismerek olyan »rövid utat«, amely kikerülheti a stigma és xenofóbia következményeinek kezelését”

– mutatott rá. Hozzátette, a civil szervezetek egyik részének az a dolga, hogy őrkutyaként (watchdog) lépjenek fel, hiba lenne most őket ezért démonizálni, ellenségeskedni velük. A másik része a civileknek a segítő és szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, ők is jelen vannak, és az ő hozzájárulásuk is elengedhetetlen. A kritikákat, az érveket érdemes komolyan venni, és lehetőleg úgy alakítani a helyzetet, hogy ne terelődön peres útra az ügy, mert az csak késlekedést, végül esetleg még büntetéseket is hozhat, nem is beszélve a negatív sajtóról a romániai és nemzetközi nyilvánosságban. Hozzátette, az antagonizáló megközelítésre sok előző példát láttak már országszerte és egyik esetben sem hozott pozitív eredményt.

„Mínuszban vagyunk”

Amikor a terepen jártunk, Székely Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora épp a telepre kihelyezett munkapontjukon a „konténeresekkel” kötötte meg a szerződéseket. Eszerint fél évig bérmentve lakhatnak ezekben, aztán legalább fél évig szimbolikus összeget fizetnek érte, de a beköltözésüktől kezdve fizetniük kell a vizet és az áramot is. Közben közvetlenül a Máltai Szeretetszolgálat munkapontja mögött nagy erőkkel épül a szociális ügyekkel foglalkozó szervezet helyi központja is. Székely Róbert szerint a napi munka elvégzésén túl a legfontosabb feladatuk jelenleg az, hogy a szervezet folyamatosan jelen legyen a helyszínen, ezáltal jelezve az érintetteknek, hogy biztonságban vannak, folytatják az arénában megkezdett munkát.

A máltásokhoz az a visszajelzés érkezett a konténerek lakóitól, hogy ha nem is mindenki kapta azt, amire számított, de az arénához képest már előrelépést jelent számukra, hogy „kulcsra zárhatják az ajtót”. Hiszen ők rendelkezhetnek a konténer felett, szemben azzal, amikor csak egy lepedő, ha elválasztotta őket a szomszédoktól. A karitatív szervezet kérése az volt, hogy a konténerbe beköltözöttek a múlt hét végéig fejezzék be a fürdőszobákat, hogy ezekbe a konténerekbe is tudják majd bevezetni a vizet. Különben ezt is saját maguknak kell majd megoldják. Székely szerint az elmaradás nem a pénz függvénye volt, és az anyagok beszerzésében is segítettek, szerinte inkább az egyéni hozzáállásuktól függ, hogy végül milyen lett a konténere.

A négy beázott konténer esetében viszont a szeretetszolgálat vállalta a probléma megoldását, múlt hét kedden felmérték a problémát, és miután anyagi forrás is kerül rá, legkésőbb ennek a hétnek a végéig megcsinálják a tetőket. „Csak ehhez pénz is kell” – teszi hozzá a koordinátor. Érdeklődésünkre pedig kitér az anyagi helyzetükre is, hisz a Máltához folyamatosan érkeznek adományok, de ezeknek a feladatoknak az ellátására már nem futja, és egyelőre még az összes konténert sem tudták kifizetni.

„Még mindig vannak tartozások, és jelen pillanatban mínuszosan vagyunk. Kaptunk ígéretek. Ha ezekkel is számolunk, akkor haladjuk meg egy picivel a nullát. Azért nem tud plusz pénz begyűlni, mert mindig jön valami előre nem látható kiadás”

– fejtette ki. Szerinte a szervezet által elvállalt ígéreteket be fogják tartani, így idővel a telep házainak élhetőbbé tételéhez is hozzá szeretnének járulni, de ehhez további adományokra van szükségük.

Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

A konténerekre visszatérve pedig kitért a villanyórák kérdésére is, hisz eredeti terveik szerint előfizetős kártyás rendszert akartak bevezetni, és erről azóta sem mondtak le, de a programkoordinátor szerint komplikációkba ütköztek, viszont „a sok jóakarónak köszönhetően” sem akartak tovább várni, ezért normál villanyórákat köttettek be. Székely a „jóakarók” címen többek között arra a 14 civil szervezetre gondolt, amelyek nemrég közös állásfoglalásban sérelmezték a csíkszeredai romák lakhatási körülményeit.

Ezek a szervezetek életükben nem jártak Csíkban, nem is tudják, hogy mi van itt, vagy hogy néz ki a romatelep, de osszák az észt. Mi eddig is megpróbáltuk és ezután is próbáljuk kihozni a legtöbbet abból, amink van. A támadásokat be kellene fejezni, mert amíg mi azzal foglalkozunk, hogy a sajtó és a civil szervezetek támadásaira válaszolunk, és más utakat keressünk, hogy haladni tudjunk, addig mást is tudnánk tenni. Ha valaki jobban tudja, jöjjön el, nagyon szívesen fogadjuk a segítséget

– fakadt ki a koordinátor. Székely Róbert ugyan egyetért azzal a felvetésünkkel, hogy a villany és a víz bevezetése alapfeltétele lenne a lakhatásnak, viszont szerinte figyelembe kell venni azt a környezetet is, amiből ezek az emberek jönnek, hisz a somlyói viskókban se víz, se fürdő nincs. Sőt, sokáig villany se volt bevezetve a házakba. A konténerek esetében pedig szerinte opcionális volt, hogy a roma családok beköltöznek-e a még villany nélküli lakhelyekbe. Igaz, Székely azt is elismerte, hogy hivatalosan ugyan nem voltak kötelezve az arénából való kiköltözésre, informális úton azért nyomás volt rájuk helyezve, hogy ezzel felgyorsítsák a kiköltözésüket. Ami az áramingadozásokat illeti, ennek kapcsán azt mondta, hogy a problémákat az okozza, hogy időnként azok is hozzányúlnak a kapcsolószerkezetekhez, akik nem feltétlen értenek hozzá.

A somlyói házak vezetékes vízének problémája kapcsán azt mondta, hiába várják, hogy napokon belül hozzájuk is bevezessék a vizet, mert erről egyelőre csak elméletben volt szó. Mindenkinek biztosítani szeretnék a tisztálkodási lehetőséget, de az első lépésben ez a higiéniai blokkokban, egészségügyi konténerekben fog megvalósulni. Erre a célra a zuhanyzóval és mosdókkal ellátható konténereket már megvásárolták, épp az átalakítás nem történt még meg, mert elakadt a folyamat.

Sógor Enikő szociális ügyekkel foglalkozó alpolgármestertől megtudtuk, lassan egy hónapja várják a közbeszerzést megnyerő cégtől, hogy elküldje a technikai rajzot az egészségügyi konténerről, és lassan kifutnak a határidőből.

A kétéves, rövid távú cél után most már jöhetnek a hosszú távú tervek?

Sógor Enikő szerint az önkormányzat fellélegezhetett azzal, hogy a romák végre ki tudtak költözni az Erőss Zsolt Arénából, és szerinte jó körülmények közé tudtak költözni. Az alpolgármester szerint, ha a romákat kérdezi, akkor neki azt mondják: meg vannak elégedve az új helyzetükkel, viszont úgy tapasztalta, hogy amikor mással állnak szóba, akkor inkább panaszkodnak.

„Az a baj, hogy vannak olyan emberek, akik azt erősítik bennük, hogy nekik nem ez járt volna, nem ezt érdemelték” – teszi hozzá. Szerinte viszont „teljesen logikátlan” lenne, hogyha a romáknak nem tetszene a konténerlakás, mert „sokkal jobb, mint amiben valaha is laktak”. Az elégedetlenkedések mögött inkább azt látja, hogy azt várják tőlük, hogy azonnali megoldások szülhessenek, de ez sajnos nem így működik a romániai rendszerben, és ő úgy véli, hogy nem az önkormányzaton múlik, hogy heteket vagy hónapokat kell várni arra, hogy valami megoldódjon.

Úgy látja, hogy részükről a rövid távú cél ezzel megvalósult, most a hosszú távú céljaiknak kezdenek neki. Ez egyrészt arról szól, hogy segítsenek megfogalmazni az igényt a közösség tagjaiban a jobb életkörülményekre, amiért hajlandók tenni. Amihez az alpolgármester szerint meg is tették az első lépést, hisz a konténerek átalakítását és berendezését „kétkezi munkával” és anyagi hozzájárulással valósították meg. Másrészt azzal, hogy a romák kerekeken álló, ideiglenes lakásokba költöztek, ezzel azt üzenték, hogy ez csak egy állomás, nem egy végleges helyzet, ennél jobb körülmények közé kellene, hogy kerüljenek. Mielőtt azonban a város szövetének a részévé válnának azzal, hogy a város pereméről beljebb költöznek, előbb szociálisan is fel kell zárkózzanak, hogy bent is tudjanak maradni. Erre és a szegregátum felszámolására a város 15 éves határidőt szabott meg magának. Közben pedig a sepsiszentgyörgyi Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesülethez hasonló szervezetet is szeretnének létrehozni, hogy eurómilliókért pályázzanak és nagyobb léptekkel haladjanak előre a felzárkóztatás terén.

Mivel a bérlakások terén legutóbb ellenállásba ütköztek a lakosság részéről és szociális lakásokkal eleve nem rendelkezik Csíkszereda, a szociális lakások témakörére tereltük a szót, amelyről az alpolgármester azt mondta, a kormány segítségére is számítanak, de úgy látja, csak évtizedek múltán lesz ez esedékes. A jövő évre viszont már csoportosítottak át pénzt telekvásárlásra, és a adott területeken már most közösségi fórumokat szerveznek, hogy a lakosságot érzékenyítsék.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!