Továbbra is forró téma Románia schengeni csatlakozása – hétfőn találkozott a román és az osztrák külügyminiszter

2022. december 13. – 12:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bogdan Aurescu külügyminiszter az osztrák fél kérésére hétfőn, a Külügyek Tanácsának brüsszeli ülése alkalmával találkozott Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel, a találkozó témája Románia schengeni csatlakozása volt – írta meg az Agerpres.

A külügyi tárca tájékoztatása szerint Aurescu már két nappal ezelőtt is beszélt telefonon osztrák hivatali kollégájával. A hétfői találkozón a román külügyminiszter részletesen kifejtette Bukarest álláspontját azzal kapcsolatban, hogy Ausztria leszavazta Románia csatlakozását a schengeni térséghez. Hangsúlyozta, hogy konstruktív megoldást kell találni a helyzet megoldására, mivel a román állampolgárokat teljes mértékben megilletik a schengeni térséghez való csatlakozással járó jogok.

Aurescu ismételten rámutatott, hogy az osztrák fél állításai, miszerint Románia részese az Ausztriába tartó migrációs hullám előidézésének, nincsenek összhangban sem az illetékes európai hatóságok – a Frontex, az Europol és az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége – statisztikáival és értékeléseivel, sem a schengeni csatlakozás feltételeit vizsgáló küldöttségek jelentéseivel, amelyek nagyon pozitívan értékelték azt a módot, ahogyan Románia kezeli a migrációs kérdést.

A román külügyi beszámoló szerint a találkozón az osztrák fél megismételte az Európai Bizottsággal szembeni elvárásait, és elismerte, hogy aggodalmainak eloszlatása irányába a Bizottság már tett egy lépést azáltal, hogy munkatervet javasolt a nyugat-balkáni útvonalon történő migráció kezelésére. Schallenberg hangsúlyozta, fontosnak tartja az Ausztriába érkező menekültek számának csökkenését, és ez irányban további javaslatokat vár az Európai Bizottságtól.

„A két miniszter végül megállapodott abban, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot” – olvasható a román külügy tájékoztatásában.

A G4media portál egy osztrák lapra hivatkozva azt írja, hogy Ausztria kormánya kedden rendkívüli ülést tart a schengeni témában, ezután pedig Schallenberg külügyminiszter sajtótájékoztatót tart országa vétójának politikai hatásairól.

Itt emlékeztetnek, hogy az osztrák kormány ülése két nappal az Európai Tanács december 15-re időzített csúcstalálkozója előtt zajlik, így elképzelhető,

hogy csütörtökön újra napirendre kerül Románia schengeni csatlakozása.

„Az Európai Tanács kikényszerítheti Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatolását, de ehhez egyhangú döntés szükséges. Ha Ausztria továbbra is fenntartja a vétóját, az Európai Tanács nem mozdíthatja előre Románia ügyét” – írják a G4media újságírói.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!