Beiktatták tisztségébe Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki református püspököt
A szilágysági Krasznán – korábbi szolgálati helyén – pénteken beiktatták tisztségébe Bogdán Szabolcs Jánost, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) új püspökét, írja az MTI.
Beiktatóbeszédében Balog Zoltán püspök, a Generális Konvent elnöke „multifokális szemüveget” kívánt a püspöki szolgálathoz Bogdán Szabolcs Jánosnak, hogy mindig lássa Isten igéjét is, és a híveket is.
A beiktatott új püspök székfoglaló beszédében Pál apostoltól vett idézettel jelentette ki: ma sem kell szégyellni, és nem kell a templomokba zárni az evangéliumot. „Hirdessük ott, ahol az életünk zajlik, legyünk evangéliumi emberek!” – hangoztatta. Úgy vélte, az evangéliumért késznek kell lenni mindent, még az életünket is feladni. Hozzátette: meglehet, hogy ilyen idők következnek megint a kereszténység életében.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom