Kelemen Hunor: gyalázatos döntés Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának elutasítása

2022. december 8. – 16:23

Másolás

Vágólapra másolva

„Gyalázatos döntésnek” nevezte Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának elutasítását.

Az RMDSZ elnöke Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy csütörtökön az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa elutasította Románia és Bulgária felvételét a schengeni övezetbe. A 27 tagállam közül Ausztria és Hollandia szavazott ellene. Hollandia képviselője megjegyezte, országa csak Bulgária felvételét ellenzi, de a két ország felvételéről csomagban voksolt a Tanács.

„Ausztria vétója helytelen, erkölcstelen, észérvektől mentes, szégyentelen politikai játszmára vall. Igen, gyalázatos ez a döntés, amely valamennyi romániai állampolgár, az ország területén élő valamennyi közösség ellen irányul. A jóérzés ellen, az Unión belüli szabad mozgást lehetővé tévő törvénykezések ellen” – fogalmazott Kelemen.

A szövetségi elnök hangsúlyozta, Románia 11 éve teljesítette a csatlakozáshoz szükséges technikai kritériumokat, és élvezi a schengeni övezet tagországainak támogatását, amelybe „belerondított” Ausztria.

„Álszent döntésével azt bizonyította be, miként tiporhatók lábbal ezek a közös értékek és szabályok. Ami Romániát illeti: továbbra is folytatjuk a munkát, méltósággal, bátran, megalkuvások nélkül. Nem engedünk Ausztria szégyentelen zsarolásának! Hisszük, hogy ezekben a nehéz időkben a szolidaritást és nem a kirekesztést kell erősíteni. Nemcsak Romániának, hanem az Európai Uniónak is erre van szüksége!” – zárta bejegyzését Kelemen Hunor.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!