Őrizetbe vettek egy férfit, aki egy éjszaka alatt két nő elrablását kísérelte meg Brassóban

Egy éjszaka alatt két nő elrablását kísérelte meg egy férfi Brassóban december 2-ára virradóan. A tettest vasárnap tartóztatták le a hatóságok, írja a brassói ügyészség közleménye alapján az Agerpres.

A férfi december elsejéről másodikára virradóan, rövid idő leforgása alatt két nőt is megpróbált elrabolni. A nyomozók szerint a támadáskor kézzel befogta áldozatai száját, lefogta karjaikat, hajukat húzta. Végül mindkét nőnek sikerült elmenekülnie, de egyikük súlyosabb, több napos gyógykezelést igénylő sérüléseket szenvedett.

A férfit vasárnap fogták el a rendőrök, a brassói bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. Személyi szabadság megsértésére tett két kísérlet és testi sértés bűncselekménye miatt indítottak ellene eljárást.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!