Aurescu: A NATO-külügyminiszterek bukaresti értekezlete nagyon sokat jelent Románia presztízsének és az ország biztonságának

A NATO-külügyminiszterek Bukarestben lezajlott értekezlete „nagyon sokat” jelent Románia presztízsének, de az ország biztonságának is – jelentette ki a kétnapos tanácskozás végén tartott sajtóértekezleten Bogdan Aurescu.
A román diplomácia vezetője elmondta: szerinte Románia a NATO nagyra becsült tagállama. „Elismerik az észak-atlanti szövetség értékei és célkitűzései iránti erős elkötelezettségünket. (...) Románia rendkívül aktív, jelentős résztvevője volt a NATO számos műveletének, számos missziónak. Olyan szövetséges, amelyikre lehet számítani. A NATO-ban jelenleg ilyennek látják Romániát” – fejtette ki a külügyminiszter.
Hangsúlyozta, hogy Románia a történelem legerősebb politikai-katonai szövetsége, a NATO biztonsági ernyője alatt van. Kifejtette, hogy Oroszország ukrajnai inváziója óta a szövetségesek jelenléte megerősödött a keleti szárny északi és déli részén egyaránt, ahol harccsoportokat hoztak létre. Romána területén jelenleg mintegy 5000 NATO-katona tartózkodik.
Aurescu emlékeztetett arra, hogy a madridi csúcson hozott döntéseknek megfelelően a keleti szárnyon állomásoztatott NATO-zászlóaljakat dandárokká bővíthetik, és a szövetségesek előre elhelyezett hadfelszerelésekkel növelhetik jelenlétüket a térségben. Szerinte Romániának ezeknek a döntéseknek a mielőbbi gyakorlatba ültetésére kell törekednie.
A külügyminiszter a szerdán lezárult kétnapos NATO-értekezletet az utóbbi évek egyik legjelentősebb bukaresti diplomáciai eseményének nevezte. Emlékeztetett arra, hogy ez volt a 2008-as NATO-csúcs óta a legmagasabb szintű találkozó a tagállamok képviselői között, amelynek Románia volt a házigazdája. Megemlítette azt is, hogy az értekezletre a NATO-csatlakozás előtt álló két állam, Svédország és Finnország mellett a Moldovai Köztársaság külügyminiszterét is meghívták.
'Néhány napig Bukarest volt az európai és euroatlanti szintű kül- és biztonságpolitika fővárosa. Minden szem ránk szegeződött, mert ezekben a napokban a regionális, európai és euroatlanti biztonság legfontosabb kérdéseiről folyt a vita. A NATO-tanácskozáson kívül (...) mi voltunk a házigazdái a müncheni vezetők találkozójának is. Emellett Románia először adott otthont a G7-ek találkozójának, és szintén első alkalommal vett részt külügyminisztere révén a G7-ek találkozóján' – részletezte Aurescu.
Beszámolója szerint a bukaresti értekezleten több mint 45 hivatalos küldöttség vett részt, és több tucatnyi „jelentős interakcióra” került sor. Úgy értékelte: a tanácskozás jelentőségét növelte, hogy néhány száz kilométerre a frontvonaltól tartották meg, ami felerősítette az Ukrajnával és az ukrán néppel való szolidaritás üzenetét.
(Agerpres)
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!