A „vásáros” hangulat visszaállításához egy lépéssel közelebb került Marosvásárhely központja

2022. november 25. – 13:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két jelentős döntést hozott csütörtöki ülésén Marosvásárhely városi tanácsa, amelyek zöld utat adnak egy mélygarázs megépítéséhez és két sétálóutca kialakításához, adta hírül a Marosvásárhelyi Rádió.

Elfogadták az általános városrendezési tervet, ami „szabályoz számos olyan beruházást és stratégiát, amit a város parkolási gondjainak a megoldását hivatott segíteni” – fogalmazott a rádiónak Soós Zoltán polgármester. Emellett megszavazták a Park Szálló mögötti 260 férőhelyes mélygarázs megépítéséhez szükséges engedélyek beszerzését, a hatástanulmány, gazdasági mutatók elkészítését, így már decemberben megkezdődhet a közbeszerzési eljárás a műszaki tervre és a kivitelezésre, mondta el az elöljáró.

A föld alatti parkoló építésével párhuzamosan gyalogos övezetté alakítanák a George Enescu és a Városháza utcát, úgy, hogy az előbbiből teljesen kitiltanák az autós forgalmat, utóbbit pedig csak az ott lakók és dolgozók használhatnák gépkocsival.

„Az a célunk, hogy a belváros jelenleg autók által leuralt, lepusztított övezetét élhető, vonzó övezetté alakítsuk, ahová szívesen jönnek ki családok, barátok találkozni, beszélgetni, magyarán az a vásáros szerkezete a főtérnek, ami sok évszázadon át meghatározta, életképessé tette ezt a belvárost, azt szeretnénk visszaadni ezekkel a beruházásokkal” – mondta a Marosvásárhelyi Rádiónak Soós Zoltán.

A tervek szerint 2023 második felében kezdődhet a kivitelezés és 2024 nyaráig zárul le.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!