Londoni bordélyházat működtető máramarosi embercsempészeket állítanak bíróság elé

2022. november 22. – 12:28

Másolás

Vágólapra másolva

1,3 millió angol fontra tett szert négy román állampolgár azzal, hogy több fiatal lányt kényszerítettek prostitúcióra Nagy-Britanniában, derül ki a máramarosi Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) keddi közleményéből.

Az ügyészek megállapították, hogy 2017 és 2022 között a vádlottak közül ketten több fiatal lányt cserkésztek be személyesen vagy közvetítők segítségével (a lover boy módszerrel), hogy szexuális szolgáltatásokra kényszerítsék őket Nagy-Britanniában, írja a News.ro.

Az embercsempészek főként a saját közösségükben vadászták a potenciális áldozatokat, de más megyékben is voltak tettestársaik. A fiatal lányokat saját Máramaros megyei lakásukban készítették fel a külföldre szállításra, majd a bűnbanda londoni ingatlanokban helyezte el őket. Az irataikat elvették, megfigyelés alatt tartották őket és ha nem voltak hajlandóak szexuális szolgáltatásokat nyújtani a klienseknek, megütötték és megfenyegették őket. A minél nagyobb bevétel érdekében az áldozatokat kokain és heroin fogyasztására kényszerítették, hogy több vendéget legyenek képesek fogadni, naponta átlag 10-15-öt.

A DIICOT közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy az áldozatok rendszerint rendezetlen körülmények között élő, korlátozott anyagi forrásokkal rendelkező családokból származtak, és alig vagy egyáltalán nem fértek hozzá oktatáshoz.

A vádlottak megvásárolták a külföldre utazáshoz szükséges szülői beleegyezést egy kiskorú áldozatuk esetében. Őt és egy másik áldozatot végül sorsukra hagytak Franciaországban, miután a brit hatóságok nem engedték őket be az országba, így egy hónapot töltöttek az utcán, a téli hidegben, amíg sikerült hazatérniük Romániába, közölte a DIICOT.

A közlemény szerint az egyik vádlott megpróbált megvesztegetni, illetve megfenyegetett három áldozatot, hogy hamis vallomásra vegye rá őket.

Az ügyet a máramarosi bíróság tárgyalja.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!