A romániaiak több mint fele úgy gondolja, hogy jelenleg rosszabb helyzetben van az ország, mint 1989-ben
2022. november 17. – 19:08
frissítve
A romániai lakosság több mint fele úgy véli, hogy jelenleg rosszabb helyzetben van az ország, mint 1989-ben – derül ki az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet által a Strategic Thinking Group megrendelésére készített két felmérésből.
Az egyik közvélemény-kutatást május 23. és június 14. között készítették 1500 személy megkérdezésével, a másik szeptember 26. és október 4. között készült 1200 személy bevonásával. A május-júniusban megkérdezettek 54 százaléka, a szeptember-októberben megkérdezetteknek pedig az 57,4 százaléka gondolja úgy, hogy az ország általános helyzete rosszabb, mint volt 1989-ben.
Ugyanakkor a május-júniusban megkérdezettek 43,5 százaléka és a szeptember-októberben megkérdezettek 39,1 százaléka véli úgy, hogy az ország általános helyzete 2050-ben jobb lesz a mostaninál.
Mindkét felmérés azt mutatta, hogy a résztvevők 68,4 százaléka egyetért a környezetbarát energiaforrásokra való áttéréssel.
A megkérdezettek közel 43 százaléka bevallása szerint inkább a saját autót választja a településen belüli hosszabb távolságok megtételéhez, 27,3 százalék pedig a tömegközlekedést részesíti előnyben.
Arra a kérdésre, hogy melyiket tartják az ország két legfontosabb környezeti problémájának, a megkérdezettek 58,4 százaléka az illegális fakivágásokat, 42,6 százalék pedig a vízszennyezést jelölte meg.
A szeptember-októberi felmérés résztvevői közül a romániai oktatási rendszer három fő problémáját illetően 53,6 százalék a tanárok egy részének rossz felkészültségét és érdektelenségét, 45,1 százalék az iskolaelhagyást, 41 százalék pedig a tanulók fegyelmezetlenségét jelölte meg.
A május-júniusi felmérés szerint a romániai lakosság 76,1 százalékát nagyon vagy eléggé foglalkoztatja az egészsége.
A szeptember-októberi felmérésben megkérdezettek egyharmada (33,3 százalék) fontolgatta már, hogy valamikor a jövőben külföldre menjen dolgozni, míg 65,8 százalék azt mondta, hogy nem gondolt erre.
A válaszadók 82,5 százaléka egyetért azzal, hogy az új beruházásokba kezdő magáncégek adókedvezményekben részesüljenek. A megkérdezettek 57 százaléka maradéktalanul egyetért a gyermeknevelési pótlék (gyermekpénz) és nyugdíjak emelésével, akkor is, ha nincsenek költségvetési források erre, 27,4 százalék részben ért egyet ezzel.
A május-júniusi felmérés szerint a romániaiak 83,5 százaléka úgy véli, hogy az országnak a Nyugat, vagyis az Európai Unió, az USA és a NATO felé kell irányulnia politikai és katonai szövetségek tekintetében.
Mindkét felmérés azt mutatta, hogy az emberek 89,2 százaléka úgy véli, gyakrabban kellene népszavazást tartani a fontosabb helyi vagy országos érdekeltségű kérdésekben.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!