A DIICOT szerint nem mérgezték meg higannyal Doina Pană volt erdészeti minisztert
Vádemelés nélkül lezárta a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Doina Pană volt erdészeti miniszter feljelentése nyomán indított büntetőeljárást, mert alaptalannak bizonyult az a gyanú, hogy a politikus megmérgezték, írja az Agerpres.
Doina Pană 2018 januárjában mondott le egészségügyi okokra hivatkozva a miniszteri tisztségéről. A politikus azt állította, hogy higannyal megmérgezték, és a famaffia állhat a háttérben. Feljelentést is tett ebben az ügyben, amihez csatolta a Bukaresti Klinikai Sürgősségi Kórházban elvégzett toxikológiai vizsgálat eredményét. E szerint vizeletének higanytartalma 19 mikrogramm volt literenként, miközben a normálisnak tartott szint legtöbb 10 mikrogramm/liter.
A Törvényszéki Orvostani Intézet (INML) azonban a 2018 márciusában készített szakvéleményezésében megállapította, hogy nem merül fel a mérgezés gyanúja, és a volt miniszter egészségügyi panaszai nem higanymérgezéssel kapcsolatosak. Az intézmény szakértői szerint a politikus által elfogyasztott élelmiszerek miatt halmozódott fel a normálisnál nagyobb mennyiségű higany a szervezetében. A szakvéleményezés ugyanakkor emlékeztett arra, hogy csak igen nagy koncentrációjú (800 mikrogramm/liter a vizeletben) higany vezet halálhoz.
A volt miniszter 2018 augusztusában, majd 2021 szeptemberében is újabb szakvéleményezést kért, a Törvényszéki Orvostani Intézet azonban nem változtatott az álláspontján.
A DIICOT közleménye szerint nem támasztják alá bizonyítékok Doina Panănak azt a vádját sem, hogy a Romániai Erdészek Egyesületének több tagja bűnszervezet hozott létre, amelyik a volt miniszter meggyilkolását tervezte.
Megjegyzendő, hogy az ebben az ügyben lezajlott nyomozás 10.000 lejébe került a román államnak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!