Bukarestet „ingyen” öltöztetnék díszkivilágításba, de máshol is igyekeznek spórolni az ünnepi fényekkel

2022. november 6. – 12:38

Bukarestet „ingyen” öltöztetnék díszkivilágításba, de máshol is igyekeznek spórolni az ünnepi fényekkel
Kolozsvári díszkivilágítás – Fotó: Stefan Cristian Cioata / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Még Emil Boc is azt mondta, hogy Kolozsváron próbálnak spórolni, bár a kivilágított utcák és helyszínek számán nem csökkentenek. Szatmárnémetiben ezzel szemben a szilveszteri tűzijáték és a nagyobb koncertek is teljesen elmaradnak idén a magas energiaárak miatt.

Bécsben csak az ünnepi világítás korlátozásáról döntöttek, Budapesten ellenben egyáltalán nem lesz karácsonyi díszkivilágítás. A magyar fővárosban úgy számolnak, hogy ezzel 28 millió forintot (nagyjából 340 ezer lejt) spórolnak meg. Bécsben az energiatakarékosság érdekében például idén nem kap díszkivilágítást a Ring, illetve a Rathausplatzon szervezett vásáron is korlátozásokat terveznek. A kirakatok esetében pedig jóval rövidebb ideig kapcsolják fel a fényeket, illetve energiatakarékos égőket használnak. Egyértelmű, hogy a takarékosságról is szól az idei ünnepi szezon, így megpróbáltunk utánajárni, a romániai várások hogyan igyekeznek csökkenteni a költségeiket.

Konstanca költi magasan a legtöbbet karácsonyi díszkivilágításra,

az info-sud-est összesítése szerint, amiben a nagyobb romániai városok díszkivilágításra fordított költségeit összegzik. Igaz, Bukarest nem szerepel a lap összesítésében, de rá még később visszatérünk, mert egészen sajátosan szeretnék díszkivilágításba öltöztetni a várost. A lap azt szedte össze, hogy a különböző városok mennyit fordítanak díszkivilágításra, annak felhelyezésére, esetleg annak bérlésére. Ezek – valószínűleg – az energiaárakra fordított összeget nem tartalmazzák.

Szóval, a közbeszerzési platform adatai szerint a Fekete-tenger partján fekvő városban közel 3 millió lejt költenek az ünnepi hangulat megteremtésére, amivel magasan elsők Romániában, de még így is jelentősen „visszafogták” a költségeket a tavalyihoz képest, amikor közel 5 millió lejt fizettek ki erre.

A szatmári karácsonyi vásár 2021-ben – Fotó: Balog Zsolt / Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala
A szatmári karácsonyi vásár 2021-ben – Fotó: Balog Zsolt / Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala

A helyi önkormányzatok közlése alapján azt írják, hogy Konstanca után Galați következik mintegy 1,75 millió lejes tétellel, majd Kolozsvár jön, ahol 1,18 millió lejt szánnak díszkivilágításra. Ezzel is bőven előzik a nagyvárosok többségét, ahol általában 500-600 ezer lej körüli összeget költenek erre: Nagyszebenben 640 ezer lejt, Marosvásárhelyen 630 ezer lejt, Temesváron 464 ezer lejt, Brassóban 397 ezer lejt. Szatmárnémetiben már korábban közölték, hogy idén 500 ezer lejt szánnak az ünnepi fényekre, míg – eszerint – Nagyváradon mintegy 1 millió lejt költenek a fényekre, Besztercén pedig 220 ezer lej szánnak erre.

Bukarest azért is érdekes, mert „ingyenesen” szeretnék feldíszíteni a várost,

legalábbis arról szóltak a legutóbbi a hírek, hogy a fővárosi városháza olyan cégeket keres, akik partnerségi alapon, „ingyenesen” feldíszítenék a várost a saját világító dekorációjukkal, vagy legalábbis hozzátennének a főváros által biztosított mintegy 2900 darab LED-es dekorációhoz.

A főváros vezetése október 31-ig várta az ajánlatokat, és azt ígérte a projektben részt vállaló cégeknek, szervezeteknek, hogy az adományukért cserébe a reklámjaikat is kihelyezhetik (amennyiben az nem haladja meg az egész dekoráció 15 százalékát). Persze segítenek és felügyelik a dekorációk felszerelését, majd leszerelését, illetve fizetik a villanyszámlát is. A Sărbători de iarnă, împreună, în București projektben részt vállaló cégekkel a következő közterületeit szeretné feldíszíteni a főváros: Magheru sugárút, Universității tér, Romană tér, Victoriei tér, Victoriei út, Aviatorilor sugárút, Charles de Gaulle tér, George Enescu tér, Constantin Prezan sugárút, Brătianu sugárút, Unirii tér, illetve a történelmi központ.

Azt is mondták, hogy külön figyelnek az energiafogyasztásra, és csak energiahatékony megoldásokat használnak majd. Egyelőre a projekt sikerességéről még nem találtunk híreket.

Románia „legnagyobb és legszebb” karácsonyi vásárát szeretné megszervezni a craiovai városvezetés,

épp ezért furcsa, hogy nem nyilatkoznak a költségeikről. Tavaly a város által szervezett karácsonyi vásár a hatodik lett az European Best Destination által szervezett, egyébként elég humbugnak tűnő „versenyen”, így idén nem akarják visszafogni magukat, sem a vásárral, sem a város feldíszítésével, hogy ne okozzanak csalódást az esetlegesen odalátogató turistáknak.

A november 11-én megnyitó látványosságra százezer látogatót vár a városvezetés, ami mesebeli házikókkal, 20 méternél is magasabb karácsonyfával, egymilliónál is több izzóval, illetve számos világító figurával készül. Lia Olguța Vasilescu, Craiova polgármestere így is azt mondta, hogy is igyekeznek megspórolni a költségeken azzal, hogy energiatakarékosabb LED izzókra használnak.

Annak ellenére, hogy a dekoráción nem nagyon spórolnak, az energiaköltségeket már igyekeznek visszafogni a romániai városok,

az energiatakarékos LED izzók használata szinte általános, és van, ahol más intézkedések is felmerültek. Például Suceava ünnepi díszkivilágításra szánt összegét nem lehet pontosan tudni, de azt igen, hogy ott is igyekeznek faragni az árakon. A polgármester szerint bár a LED világítótestek bevezetésével már két évvel ezelőtt komoly megtakarítást értek el, és egyáltalán nem nagy a fogyasztás, de még így is fontolgatják a díszkivilágítás használati idejének a csökkentését, ezzel együtt pedig az energiafogyasztást is.

Craiova főtere 2020-ban – Fotó: Craiova-i karácsonyi vásár Facebook-oldala
Craiova főtere 2020-ban – Fotó: Craiova-i karácsonyi vásár Facebook-oldala

Így tesznek Nagyszebenben is, ahol szintén november 11-én nyitják meg az ország legrégebbi vásárát. A szervezők szerint ott is energiatakarékos izzókat használnak majd, amik csak akkor fognak világítani, „amikor ennek valóban értelme van”. Szeben egyébként 290 ezer lejjel költ kevesebbet a díszkivilágításra, mint tavaly. Brassó pedig 270 ezer lejjel fordít kevesebbet erre idén, mint egy évvel ezelőtt.

Szatmárnémetiben már korábban bejelentette az önkormányzat, hogy csökkenti a díszkivilágítás költségeit. Idén csak az Újközpontban és három lakónegyedben kapcsolódnak fel az ünnepi fények. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal az elmúlt négy évben 500-900 ezer lej közötti összeget költött díszkivilágításra, idén nem haladják meg 500 ezer lejt fordítanak erre.

Az energiaárak miatt nem lesznek nagyobb koncertek és elmarad az újévi tűzijáték is, de lesz Mikulásműhely, a gyermekek számára pedig ünnepi kisvonat. A Karácsonyi Vásár november 28-án nyitja meg kapuit, és ezen a napon kapcsolják fel az ünnepi fényeket is. Az elszabadult energiaárak miatt az önkormányzat a közvilágításban is megszorításokat vezet be. Ennek értelmében a LED-technológiás lámpák 23 és 1 óra között 70 százalékos, 1 és 6 óra között pedig 50 százalékos kapacitással üzemelnek. Ugyanakkor a rendszer későbbi bekapcsolása, illetve korábbi kikapcsolása miatt 50 perccel kevesebbet üzemel majd, aminek a következményeként a számításaik szerint 15 százalékkal csökken az áramfogyasztás.

Kolozsváron a tavalyihoz képest keveset változik a díszkivilágítás,

tájékoztatott az önkormányzat. Idén is energiatakarékos égőket használnak majd, ahogyan tavaly is tették. A legnagyobb változást az jelenti, hogy ezeket olyan útszakaszokon szerelik fel, ahol épp nem folynak felújítási munkálatok, így például kimaradt a Monostori út vagy a Szamos-part. Ezek helyett viszont más útszakaszokat választanak. Összesen 32 helyszín/utca lesz kivilágítva, és természetesen a karácsonyi vásárt is megtartják.

Kolozsvár tavaly mintegy 50 ezer lejjel költött többet a díszkivilágításra, mint idén. Emil Boc polgármester ugyanakkor a Ziua de Cluj rádiónak inkább azt hangsúlyozta, hogy ugyan nem növelik a kivilágított utcák számát, de semmiképp sem szerették volna, ha sötétben marad a város, és „próbálnak spórolni”.

Több székelyföldi várost is megkerestünk azzal kapcsolatban, hogy ők készülnek-e takarékoskodni a díszkivilágítással. Többen is ígérték, hogy válaszolni fognak, így amint megkapjuk, közölni fogjuk ezeket.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!