Jelenleg Románia biztosítja a Moldovai Köztársaság villamosenergia-szükségletének több mint 90 százalékát a külügyminiszter szerint

2022. november 5. – 16:18

Másolás

Vágólapra másolva

Románia biztosítja jelenleg a Moldovai Köztársaság villamosenergia-szükségletének több mint 90 százalékát – jelentette ki szombaton Bogdan Aurescu külügyminiszter.

Aurescu az Agerpres szerint a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, energetikai szempontból rendkívül nehéz helyzetben van jelenleg Moldova, az ország „100 százalékban külső forrásoktól függ” mind földgáz, mind villamos energia tekintetében. A tárcavezető emlékeztetett, amióta Ukrajna az orosz rakétatámadások következtében leállította az áramexportot, Románia szállít villamos energiát a Moldovai Köztársaságnak, az ország áramszükségletének több mint 90 százalékát biztosítva jelenleg.

A miniszter hozzátette, emellett fűtőolajat és 130 ezer köbméter tűzifát is küldött Románia a szomszédos országnak. „Ugyanakkor továbbra is kérjük a nemzetközi közösséget, nyújtson támogatást a Moldovai Köztársaságnak, hogy vásárolhasson energiát a szabad piacon” – tette hozzá.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!