Jogerőssé vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, ezáltal megszűnt az EMSZ két alkotó pártja – írja az MTI a politikai alakulat szerdai bejelentése nyomán.
Mezei János, az EMSZ elnöke emlékeztetett: 3 éves közeledési, egyeztetési folyamat vezetett a fúzióhoz, amelynek bejegyzését korábban elutasította a bíróság, ezért elölről kellett kezdeni a folyamatot. A szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a fúzió elfogadásáról az elsőfokú bírósági ítélet augusztus 24-én született meg, és november elsején vált jogerőssé. Azt is hozzátette, hogy az EMSZ logója egyesíti a két megszűnő párt jelképeit: az MPP fenyője az EMNP csillaga a logó közepére kerül.
Mezei János ugyanitt az új párt öttagú elnökségét is bemutatta: elnökhelyettesként Csomortányi István, alelnökként pedig Mosdóczi Vilmos, Sorbán Attila Örs és Toró T. Tibor segítik munkáját. Az új párt feladatának tekinti, hogy megadja a választás lehetőségét az erdélyi magyar embereknek, hiszen – mint fogalmazott –, a jelöltek versenyéből mindig a közösség nyer. Kijelentette: azt szeretnék megmutatni, hogy rátermett emberekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) kívül is lehet eredményeket felmutatni.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom