Munkahelyi visszaélés áldozata lehetett a dési rendőr, aki szolgálati fegyverével lőtte meg magát
Kedd reggel elhunyt az a dési rendőr, aki egy nappal korábban meglőtte magát a szolgálati fegyverével, írja az Adevărul. Korábbi főnöke ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt indított eljárást a DNA.
A 39 éves férfit hétfőn súlyos sérülésekkel szállították kórházba Désen, később a kolozsvári katonai kórházba vitték át, de az életét nem sikerült megmenteni.
Az ügyben a Kolozs megyei ügyészség nyomoz. A Pro Tv úgy tudja, belső vizsgálat is indult a Kolozs megyei rendőrségnél.
Cosmin Andreica, az Europol rendőrszakszervezet elnöke korábban a Pro TV-nek azt nyilatkozta, hogy értesülései szerint az elhunyt rendőrt sorozatosan megfélemlítette, sértegette, becsmérelte a főnöke, a dési rendőrség vezetője, Marton Elek, aki ellen nemrég a korrupcióellenes ügyészség (DNA) visszaélésszerű magatartás miatt indított vizsgálatot. A rendőrfőnök állítólag többször arra utasította beosztottját, hogy fiktív túlórákat könyveljen el számára, majd miután ezt megtagadta, bosszúból fegyelmi eljárást indított ellene. Egyelőre hivatalosan senki sem erősítette meg, hogy a rendőr öngyilkosságának köze volt főnöke magatartásához.
A DNA október 20-i közleménye szerint, amelyet a dej24.ro portál is közölt, bűnvádi eljárás indult Mircea Ion Rus rendőrfőbiztos, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság volt parancsnoka és Marton Elek dési rendőr-főkapitány ellen hivatali visszaélés, illetve Daniel Sorin Graur rendőrfőbiztos, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság helyettes parancsnoka, valamint Ioana Paula Bob rendőrfőbiztos, a megyei rendőrség humánerőforrás-osztályának vezetője ellen hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt.
A korrupcióellenes ügyészek szerint Mircea Ion Rus 2021 májusa és júniusa között a törvény megszegésével harmadszor is kinevezte Marton Eleket a dési rendőrség élére, továbbá Marton Elek 2022 júniusa és szeptembere között többször azt kérte telefonon a közvetlen beosztottjától, hogy szombaton és vasárnap túlórákat vezessen be számára a nyilvántartásba, miközben nem jelent meg a munkahelyén, így jogtalanul kapott szabadnapokat vagy juttatásokat. Marton Eleket azzal is vádolják, hogy 2020 augusztusa és 2022 szeptembere között sértegette a dési rendőrség munkatársait.
Figyelem: a cikk tartalma öngyilkossági gondolatokkal küszködő személyek számára felkavaró lehet. Szeretnénk őket biztosítani, hogy nincsenek egyedül, és anonim módon segítséget kérhetnek a Hallgatlak – Erdélyi Telefonos- és Internetes Lelkisegély-szolgálat szakképzett munkatársaitól, akik elérhetőek naponta 8-24 óra között a 0754 800 808 telefonszámon, és a [email protected] e-mail címen.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!