Az utolsó jogorvoslati kísérletét is elutasították, börtönben marad Elena Udrea

2022. október 31. – 16:13

Másolás

Vágólapra másolva

Elutasította hétfőn a legfelsőbb bíróság öttagú testülete Elena Udrea semmisségi panaszát, amelyet a Bute-gála ügyben kiszabott, 6 év szabadságvesztésről szóló ítélet ellen nyújtott be a volt turisztikai miniszter, írja az Agerpres.

A bíróság ugyanakkor a Román Ökölvívó-szövetség volt elnöke, Rudel Obreja semmisségi panaszát is elutasította. Utóbbi vádlottat öt év börtönre ítélték, de ideiglenesen szabadlábra helyezték, hogy rákos megbetegedését kezeltesse.

A semmisségi panasz volt Udrea utolsó esélye, hogy megszabaduljon a 6 éves szabadságvesztésről szóló ítélettől, miután már minden más jogorvoslati lehetőséget kirpóbált a szabadulásáért.

Elena Udrea június óta van a târgşori börtönben, miután Bulgáriába menekülése után a bolgár hatóságok kiadták a román államnak.

A semmisségi panaszt október 10-én nyújtotta be, aznap elhagyhatta a börtönt, hogy megjelenhessen a bíróság előtt. A testületnek három hétre volt szüksége a kérelem elbírálásához. Elena Udrea akkor kijelentette, hogy hat hónapja illegálisan ül börtönben, és nem volt része méltányos igazságszolgáltatási eljárásban Romániában. „Akik megtagadták, hogy feljelentéseket tegyenek, azok börtönbe kerültek. Akiknek minisztériumi tisztségük volt, azok megúszták” – mondta a bíráknak a volt miniszter.

Ügyvédei próbálták meggyőzni a legfelsőbb bíróság öttagú testületét, hogy nyilvánítsák semmissé az Udrea ellen hozott ítéletet, és rendeljék el a perújrafelvételt. Érveik szerint a volt minisztert törvényellenesen ítélték el, mert a pert alapfokon és a fellebbviteli szakaszban tárgyaló bírák nem tartották tiszteletben az alkotmánybíróság döntéseit a hivatali visszaéléssel kapcsolatban, a legfelsőbb bíróság ítélőtestületét pedig jogellenesen állították össze.

Elena Udrea nem hivatkozott a tettek elévülésére vonatkozó alkotmánybírósági döntésre, de ezt még megteheti a két másik ellene folyó büntetőperben.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!