Diszkriminációra panaszkodik Reisz Áron erdélyi jégkorongozó, miután nem engedték be egy budapesti hokimeccsre

2022. október 29. – 14:37

Másolás

Vágólapra másolva

Reisz Áron csíkszeredai születésű, magyar válogatott jégkorongozó arra panaszkodott egy Facebook-bejegyzésében, hogy október 26-án az apjával együtt kitiltották a Budapesten szervezett Ferencáros–Gyergyói HK Erste-Ligás mérkőzésről, mivel egyszerű nézőként volt jelen és a hazai szektorba váltott jegyet.

„A biztonsági szolgálatot biztosító személyzet igazoltatott (személyi és lakcímkártya) majd közölték, hogy nem léphetek be az épületbe. Az indoklás az volt kéremszépen, hogy én Csíkszeredában születtem”

– írja. Azért is volt számára annyira meglepő ez a döntésük, mivel magyar állampolgár és magyarországi lakcímmel is rendelkezik. Ugyanakkor egy videót is posztolt az incidensről, amelyben állítólag az a megaláztatás is érte, hogy a Fradi-indulót akarták elénekeltetni vele annak feltételeként, hogy beléphessen a hazai szektorba. „Mind a Fradi diszkriminatív hozzáállása az Erdélyben születettekhez, mind pedig a biztonsági szolgálat megalázó eljárásmódja, ”románozása„ szégyenletes volt” – szögezte le. A videón egyébként a következő párbeszéd hallatszik:

– Döme, nem látom, nézd már meg a izéjét, aszongya, hogy ő magyar.
– Megnéztem, persze. Román, és csíkszeredai születésű.
– Akkor köszönjük…

Reisz Áron jelenleg a Csíkszeredai Sportklub jégkorongozója, ezt megelőzően a német másodosztálybeli Heilbronner Falkennél játszott, de a magyar válogatottba is többször behívták.

A Ferencvárosi Torna Club egy pénteken kiadott közleményben reagált, és jelentette be, hogy belső vizsgálatot folytatott az incidens ügyében, és „elnézést kér azoktól, akiket kellemetlenség ért a szerdai hokibajnokin”.

Az FTC szerint a klub belső vizsgálata megállapította, hogy jégkorong szakosztálya hibát követett el, amikor sem a mérkőzés szervezésekor, sem a mérkőzés időpontjában nem adott egyértelmű tájékoztatást arról, hogy az október 26-án, a Tüskecsarnokban rendezett FTC-Telekom – Gyergyói Hoki Klub Erste Liga-mérkőzésen a vendégszurkolók esetében milyen szabályok szerint jár el. A Ferencvárosi Torna Club a hiányos tájékoztatásért és a szurkolók kezelése során felmerült problémákért elnézést kér. A szükséges intézkedéseket meg fogja tenni a szakosztály – írták október 28-i közleményükben. A klub ugyanakkor azt ígérte, kárpótolni fogja mindazokat a szurkolókat, akik a pontatlan tájékoztatás miatt nem jutottak be a szerdai mérkőzésre, és visszaigényelhetik a jegyek árát.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!