Ukrán rohammentősöket képeznének ki Romániában

105

Románia ukrán rohammentősöket képez ki a NATO segítségnyújtási programjának keretein belül, jelentette be egy sajtóközleményében a kormány.

Románia a NATO-n belül programként megállapodást kötött az ukrán rohammentősök kiképzéséről, amely magában foglalja a háború idején alkalmazott taktikai beavatkozásokat is. A projekt becsült értéke 450 ezer euró, az összeg NATO-s alapokból biztosított, Románia pedig ingyenesen biztosítja a képzést a marosvásárhelyi és nagyváradi SMURD központokban.

A NATO katasztrófa-elhárítási koordinációs központja (EADRCC) a román állammal közösen Ukrajna nemzetközi segítségkérésére válaszolt ezzel, amellyel a háborúban álló ország a vészhelyzeti egészségügyi rendszerét kívánta javítani. A projekt keretében várhatóan 197 ukrán mentőst képeznek ki Romániában, áll még a közleményben.

Nicolae Ciucă kormányfő úgy nyilatkozott a programról, hogy a kiképzés kiterjed majd az összes kategóriába tartozó rohammentősökre, így azokra is, akiknek a frontvonal mögött, az orosz légicsapások által sújtott régiókban kell segédkezniük és azokra is, akiknek közvetlenül a frontvonalban kell beavatkozniuk.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!