Novák Eduárd: a sportminisztérium kiáll Simona Halep mellett

A sportminisztérium kiáll Simona Halep mellett, közölte Novák Károly Eduárd tárcavezető egy Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, azt követően, hogy a sportolót doppingolással vádolták meg. A Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség pénteken jelentette be, hogy egy roxadustat nevű, tiltólistán szereplő szerrel történt doppingolás miatt ideiglenesen felfüggesztette Simona Halep játékjogát a US Openen.

„Simona Halep meghatározó személyiség a romániai és a nemzetközi teniszben, hiszen fiatalok generációit ösztönözte teniszezésre. A hozzá hasonló világklasszisok nagy hatással vannak a sportra. A sportminisztérium támogatja a tisztességes játékon és a fair play-en alapuló versenysportot. Kiállunk Simona mellett, és reméljük, hogy ez a helyzet a lehető legrövidebb időn belül tisztázódik” – írta Novák Facebook-oldalán.


Simona Halep egyébként elutasította a vádat, egy Facebookon közzétett bejegyzésben közölte, hogy soha nem doppingolt, és küzdeni fog igazáért.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!