Fociultrák miatt nem garantálhatja a '56-os kolozsvári megemlékezők biztonságát a csendőrség, elmarad a fáklyás felvonulás

2022. október 18. – 13:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi években megszokott menetrendtől eltérően, idén délelőtti órában zajlik Kolozsváron a nemzeti ünnep alkalmából szervezett megemlékezés, tájékoztatott közleményében az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A programsorozat 10.30 órakor koszorúzással kezdődik a sétatéri 56-os emlékműnél, 11 órától istentisztelet következik a belvárosi unitárius templomban. Ezt követően a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács – KMDT verses-énekes összeállítása lesz látható.

Oláh Emese alpolgármestert is idézi a közlemény, aki elmondta, idén színes programmal készültek, a megemlékezők fáklyákkal vonultak volna fel a házsongárdi temetőbe Dsida Jenő sírjához, majd innen a sétatéri emlékműhöz mentek volna.

„Sajnálatos módon, a mai hivatalos válasz alapján, a csendőrség nem tudja garantálni az ünneplők biztonságát és így nem is engedélyezték a megemlékezést. Ezért egyeztetve a civil szervezetekkel, az egyházakkal, a fiatalsággal és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával, arra jutottunk, hogy a kényszerhelyzetből megpróbáljuk a legtöbbet kihozni és a délelőtti órában tartjuk meg az eseményünket” – nyilatkozta Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.

A megemlékezés előtt és után is további programok várják az érdeklődőket:

  • Október 18-án, 16:00 órai kezdettel, vezetett városi sétára kerül sor az 1956-os emlékhelyeken, amelyet Lönhárt Tamás történész, a BBTE Történeti Intézetének egyetemi docense vezet. A résztvevők Mátyás király szülőházánál gyülekeznek és innen indulnak tovább.
  • Az ’56-os hősök tiszteletére szervezett programok utolsó pontjaként, a Kolozsvári Történeti Intézet történelmi vetélkedőt szervez a középiskolásoknak, november 4-én, 16:00-kor a BBTE Napoca/Jókai utca, 11. szám alatti épületének Ferdinánd-termében.

A Benkő Levente: Volt egyszer egy ’56 című könyvének bemutatója objektív okok miatt elmarad, közölte az RMDSZ Kolozs megyei szervezete.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!