Őrizetbe vett a rendőrség egy Kovászna megyei tanárt, a gyanú szerint több diákot is megütött a tanórák alatt

2022. október 12. – 10:51

Másolás

Vágólapra másolva

Több diák bántalmazásával gyanúsítják, 24 órára őrizetbe vett a rendőrség egy Kovászna megyei tanárt – tájékoztatott szerda reggel az Agerpres.

A rendőrség sajtóosztálya annyit közölt, hogy egy 39 éves férfi esetében bántalmazás bűntette miatt indítottak eljárást azután, hogy október 7-én értesítették őket az esetről.

A közlemény szerint az egyik kiskorú az orvosi rendelőben jelentkezett a fizikai bántalmazást követően, a rendőrség nyomozása során később az is kiderült, hogy a tanár három másik diákot is megütött ugyanabban a tanintézetben, a tanórán.

A közleményben nem térnek ki arra, hogy pontosan melyik település oktatási intézményéről van szó.

Frissítve: a Székely Hírmondó Kiss Imrét, a Kovászna Megyei Főtanfelügyelőség vezetőjét kereste meg az ügyben, aki annyit mondott, hogy az incidens egy vidéki iskolában történt.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!