Bűnvádi eljárást indított az ügyészség egy fővárosi klinika emberöléssel gyanúsított nőgyógyásza ellen

FRISSÍTÉS: Minősített emberölés kísérlete miatt indított bűnvádi eljárást a bukaresti törvényszéki ügyészség a fővárosi Polizu nőgyógyászati klinika egyik orvosa ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy hagyta meghalni a koraszülött csecsemőket, írja az Agerpres.

Az ügyészség pénteki közleménye értelmében egy idén tett feljelentés alapján kezdtek el vizsgálódni az ügyben. Ennek előzménye, hogy 2019. április 24-én egy nő egy életképes kislányt hozott világra a Polizu klinikán a gyanúsított szülész-nőgyógyász felügyelete alatt. Az orvos spontán vetélésnek nyilvánította a szülést. Bár az újszülött „egyértelmű életjeleket mutatott”, és a személyzet ezt jelezte is az orvosnak, utóbbi több mint 12 órán át indokolatlanul megtagadta az orvosi ellátás megszervezését – állítják a nyomozók, akik igazságügyi szakértői vizsgálatot is elrendeltek az ügyben.

Médiaértesülések szerint F. R. orvos ellen egy piteşti-i család tett feljelentést. Az édesapa elmesélte, hogy feleségénél komplikációk léptek fel a szülés során, ezért a Polizu klinikára irányították őket. Itt F. R. megvizsgálta a nőt, és úgy döntött, hogy spontán vetélésnek minősíti.

Eredeti hír: Hivatalból fegyelmi eljárást indított a Bukaresti Orvosi Kamara a fővárosi Polizu szülészeti klinika emberöléssel gyanúsított nőgyógyásza, F. R. ellen, számolt be az Agerpres.

A központi sajtó értesülései szerint az orvos hagyta meghalni a koraszülött csecsemőket, hogy ne foglalják a helyet az inkubátorban. Emiatt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Az Orvosi Kamara pénteki tájékoztatásában rámutatott, „megengedhetetlen”, ami történt, ha a vádak beigazodnak. „Mielőtt azonban bármilyen nyilatkozatot tennénk, meg kell várni az illetékes hatóságok vizsgálatának hivatalos eredményét” – nyomatékosították.

Alexandru Rafila egészségügyi minisztert is megkérdezték a témáról pénteken Brassóban. „Nehéz megmagyarázni (az orvos tettét – szerk. megj.) Hihetetlen!” – reagált a tárcavezető. Hozzátette, tudomása szerint több mint három évvel ezelőtti eseményekről van szó, a bűnvádi eljárás folyamatban van, és pénteken az Egészségügyi Felügyelet is vizsgálatot indított a kórháznál.

A sajtó híradása szerint a nőgyőgyász ellen egy 2019-es eset miatt érkezett panasz egy család részéről, akik azt állították, hogy az orvos hagyta volna meghalni az újszülött gyermeküket. Az anya esetében komplikációk léptek fel a beindult szülésnél, ezért a Polizu klinikára irányították őket. Itt viszont F. R. orvos spontán vetélésnek nevezte a szülést, majd azt közölte, hogy a koraszülött csecsemő nem élte túl (egyes híradások szerint egy zsákban helyezte el a gyermeket). Tette ezt annak ellenére, hogy az ápoló személyzet szerint is a csecsemő látható életjeleket mutatott, de az orvos mégis 12 órán keresztül elutasította, hogy segítségben részesítse.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!