A kórházakat is hatalmas energiaszámlák sújtják, a Kolozs Megyei Sürgősségi Kórházban idén hat hónap alatt fizettek szinte annyit, mint tavaly összesen

2022. október 5. – 13:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kórházak vezetőinek is fejfájást okoznak a magas energiaárak. A Kolozs Megyei Sürgősségi Kórháznak is jelentősen megnőttek a gáz- és villanyszámlái, 2022 első hat hónapjában összesen 4 499 717 lejnyi gázt és 2 276 959 lejnyi villamos energiát számláztak ki nekik, írja a Știri de Cluj.

Dorel Danciu, a Kolozs Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője a lapnak azt nyilatkozta, hogy a 2021-es fogyasztáshoz hasonló idei fogyasztás mellett is jelentősen emelkedtek a számlák. 2022 első hat hónapjában annyit kellett fizetniük, mint a tavalyi számlák összértékének 77 százaléka. A szóvivő elmondása szerint minden olyan megszorító intézkedést kizárnak, ami a betegek kórházi kezelését negatívan érintené.

A központi fűtés hatékonyságának növelése érdekében eszközölnek néhány beruházást, például a Dominic Stanca II. nőgyógyászati klinika épületegyüttesét kiszolgáló központi fűtőberendezést kicserélik. Emellett a radiátorszelepeket lecserélik termosztatikus szelepekre, az orvosi műszerek sterilizálására használt eddigi gázzal működő berendezést gőzsterilizálóra cserélték, valamint lekapcsolják a világítást az olyan adminisztratív helyiségekben, ahol nincsenek betegek. Ugyanakkor azt is fontolgatják, hogy a helyi önkormányzathoz fordulnak támogatásért a számláik fedezésére.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!