Tíz romániai doktori hallgatóból nyolc plagizál a dolgozatában

2022. október 3. – 17:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz romániai doktori hallgatóból mindössze kettő nem másol a doktori tézise írásánál, állítja Dorin Isoc, a plagiate.ro plágiumellenes platform alapítója. Állítása szerint az alapképzésben tanulók és a mesterisek esetében még rosszabb az arány, ott tízből csupán egy esetben nem merül fel a plagizálás gyanúja.

A Libertatea által idézett Isoc összeállította azon közszereplők listáját is, akik az elmúlt 32 évben köztisztséget töltöttek be, és plágiummal vádolták meg őket. Állítása szerint egyetlen olyan tisztség van, amit eddig nem töltött be bizonyítottan plagizáló személy, az pedig az államfő.

Eddig három miniszterelnökkel kapcsolatban merültek fel plágiumvádak: a most hivatalban lévő Nicolae Ciucă mellett Victor Ponta és Mihai Tudose is hivatkozás nélkül másolhatott a doktori dolgozatában. A plagiate.ro oldalra hivatkozva a Libertatea azt írja, hogy hat olyan oktatási minisztere volt az országnak az elmúlt bő három évtizedben, aki plágiumgyanúba keveredett. Az ügyvivő minisztereket nem számolva, összesen 24 oktatási minisztere volt Romániának a Școala 9 összesítése szerint (ők egyébként azt írják, hogy 7 miniszternek volt megkérdőjelezhető a munkájának az eredetisége).

Állítása szerint ez a hatalmas mennyiség a doktori iskolákat vezető egyetemi tanárok igénytelenségéből és ismerethiányából adódik. Úgy látja, hogy krónikus a helyzet, amire csak azt jelenthetne megoldást, ha a plagizáláson ért személyt kizárják az akadémiai életből. Példaként Sorin Cîmpeanut hozta fel, aki bár a múlt héten lemondott a miniszteri tisztségéről, de továbbra is rektor és egyetemi tanár maradhat. Szerinte az akadémiai élet megtisztítása nélkül a helyzet nem fog változni.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!