Követik-e a Sapientia példáját az online oktatással? Egyetemi vezetőket kérdeztünk
2022. szeptember 22. – 15:24
frissítve
Romániában kormányrendelet védi a tanintézményeket az elszabaduló rezsiköltségektől, ezért eddig csak a magyarországi finanszírozású Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem döntött úgy, hogy az országokat sújtó és meghatározatlan ideig tartó válság miatt spórolni fognak, és online hetek bevezetésével csökkentenék a kiadásaikat decemberben. Most információink szerint úgy tűnik, a többi romániai magyar egyetemen is elkezdtek az online oktatás lehetőségén gondolkodni.
A romániai egyetemek többsége csak október elejétől kezdi a tanévet, ezért még nem voltak abban a lépéskényszerben, hogy az energetikai válság következményeinek kivédésére vészforgatókönyvet dolgozzanak ki, és ha úgy adódik, akkor a Sapientia EMTE-hez hasonlóan – a covidjárvány alatt már egyébként bejáratott módon –, online oktatásra álljanak át. Különböző egyetemi forrásokból úgy értesültünk, hogy ha döntés még nem is született erről, az intézmények valós forgatókönyvként kezelik a téli időszakra bevezetendő online oktatást is.
A Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Pálfi József szerint egyetemi kollégáival erről is tárgyaltak, hisz világválság idején nagyon nehéz egyik pillanatról a másikra döntéseket hozni. Ugyanakkor az online oktatásról szóló döntést azért is hagyták a legutolsó pillanatra, a szeptember végi szenátusi ülésre, hogy kellően kiforrott döntést tudjanak hozni az október eleji tanévkezdésre. Addig pedig Pálfi József nem is szeretett volna semmi biztosat mondani.
„Ma nem olyan időszakot élünk, hogy szépen, kényelmesen berendezkedve hosszútávra eldöntünk dolgokat. Rendkívül nehéz döntéseket kell meghoznia a közintézményeknek. (…) Elvileg, amit az országos törvények lehetővé tesznek, bármiről lehet beszélni, de ezek is képlékenyek. Ismerjük a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) szempontrendszerét, döntéseit vagy nem döntéseit, és mindent mérlegre kell tenni”
– mondta a rektor.
A KPTI ügyvezető rektora szerint nem lesz online, de azért még nincs eldöntve
Kovács Sándor, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ügyvezető rektora kérdésünkre elmondta, eddig nem esett szó arról, hogy a KPTI online oktatásra álljon át, azonban úgy véli, ez nem fog bekövetkezni.
Kállay Dezső szenátusi elnöktől viszont úgy tudjuk, hogy bár szenátuson belül valóban nem volt szó még erről, és egyelőre a kérdésben még nem született döntés, a vezetőség nem zárja ki ezt a lehetőséget sem.
„Az online oktatásra való áttérést a vezetőség fontolgatja, és a szenátus elé majd akkor kerül, amikor valamiféle rálátás van a dolgokra”
– nyilatkozta a szenátusi elnök.
A BBTE egyelőre tartja magát, mert bízik a kormány ígéretében és a saját alkalmazkodóképességében
Markó Bálint, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese emlékeztetett, a kormánynak van egy elég határozott ígérete arra nézve, hogy az oktatási intézményeknél kompenzációs rendszert fog életbe léptetni, ami elvileg fedezni fogja az energetikai válság következtében megnövekedett árakat. Ezért a BBTE-nek egyelőre nincs tartalékterve, eddig ugyanis nem is volt szüksége rá.
„Nem állítom, hogy adott pillanatban, ha történik valami, akkor nem kell majd online oktatásra átváltani, de erre vonatkozóan egyelőre nincs semmilyen vészforgatókönyvünk. Nem azért, mert nem vagyunk felkészülve, hiszen a járványidőszakban is nagyon gyorsan tudtunk reagálni, hanem mert ez egyelőre nem tűnik olyan jellegű veszélynek, amivel most számolnunk kellene. Ha lesz valaha ilyen, akkor időben értesülünk róla, és fel vagyunk annyira készülve, hogy nagyon gyorsan le tudjuk vezényelni az átállást. De egyelőre belső és intézményi szándék sincs arra nézve, hogy átmenjen az egyetem online oktatásba” – részletezte a rektorhelyettes.
Alakítsd velünk a féléves Transtelexet!
Szeretnénk tudni, mit szerettek, mit hiányoltok a Transtelexről, és szívesen meghallgatnánk az építő jellegű kritikai észrevételeket is. Megköszönjük, ha egy kis időt szánsz rá: kérdőívünket itt töltheted ki!
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a szóbeszéddel ellentétben nem kíván „öngyilkosságot elkövetni”
Az egyetem dékánja, Kós Anna leszögezte, ha a fűtés árának növekedése nem tenné lehetővé a „normál” oktatást, akkor is inkább kisebb termekbe vonulnak át a diákokkal, mintsem az online térbe.
„Az egyetem profilja miatt öngyilkosság lenne az online oktatás. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy tantermi körülmények között tudjuk folytatni a munkát”
– tette hozzá a dékán.
A romániai rendelkezések értelmében a felsőfokú oktatási intézmények is kedvezményes áron jutnak villamosenergiához
Romániában a kormány nem csak a lakossági fogyasztókat védi ársapkával a piaci áraktól. A legutóbbi rendelkezések értelmében a villamosenergia ára a közintézmények esetében kilowattóránként 1 lejbe (17 eurocentbe) kerül, és külön kitétel, hogy az állami és a magán tanintézetek, kórházak és a szociális intézmények fogyasztásuktól független kompenzált árú áramot fizetnek. Azaz nincs mennyiségi korlátozás, mint a lakossági vagy céges fogyasztás esetében. Ami a gázszámlákat illeti, a lakossági fogyasztók kilowattonként legfeljebb 31 banit, a nem lakossági fogyasztók pedig legfeljebb 37-et (6,27 eurocentet) fizetnek majd.
A romániai tanintézetekben emiatt egyelőre nem dolgoztak ki B tervet a téli hónapokra vonatkozóan, annak viszont már vannak jelei, hogy egyes egyetemeken latolgatják a digitális oktatás bevezetésének lehetőségét a téli hónapokban.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!