Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere szerdán, egy Facebook-bejegyzésben ismerte el, kisebbik fia „bűncselekménybe keveredett”. Az Uh.ro a keddi, szeptember 13-ai rendőrségi beszámoló alapján számolt be arról, hogy négy 21 és 35 év közötti fiatal Firtosváralján egy gazdálkodó tulajdonába tartozó kotrógépből üzemanyagot lopott.
A székelyudvarhely portál szerint már aznap az a hír járta, hogy Gálfi Árpád polgármester kisebbik fia volt az egyik elkövető, sőt, 24 órára őrizetbe is vette a rendőrség.
Gálfi bejegyzésében arról ír, hogy nem titkolja az esetet, noha erről a továbbiakban nem kíván nyilatkozni. Az is megemlíti, hogy fia biztosította arról, vállalja tettei minden következményét, megtéríti az okozott kárt, és nem futamodik meg a jogi eljárást követő kötelezettségei elől.
Az Uh.ro keddi beszámolója szerint a rendőrök egy bejelentés alapján hétfőn este 23 óra körül érkeztek a tett helyszínére, majd a 136/B jelzésű megyei úton egy autót állítottak meg, amelyben három férfi és egy nő ült. Az autó átvizsgálásakor a rendőrök több tartályt is találtak, amelyekben összesen 64 liter gázolaj volt.
A rendőrség közleménye szerint alapos a gyanú, hogy a négy fiatal üzemanyagot lopott, valamint különböző tárgyakat is eltulajdonított, amelyek segítették őket az üzemanyaglopásban. A rendőrség 24 órás őrizetbe vette mind a négy fiatalt, a lefoglalt üzemanyagot visszaszolgáltatták a károsultnak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!