Hallgatólagosan elfogadta a szenátus, hogy a 16 éves fiatalok is szavazhassanak az önkormányzati és európai parlamenti választásokon

Gál László
Gál László
Transtelex

A szenátus kedden első házként hallgatólagosan elfogadta azt a törvénytervezetet, amely 18-ról 16 évre csökkentené a fiatalok alsó korhatárát a helyi és európai parlamenti választásokon való részvételhez, írja az Agerpres.

A plénumban Alina Gorghiu ülésvezető, a szenátus ügyvivő elnöke jelentette be a jogalkotási javaslat hallgatólagos elfogadását, figyelembe véve, hogy megvitatására és szavazás alá bocsátására szeptember 4-én járt le a határidő.

A tervezet ezt követően a képviselőházhoz kerül, amely döntő fórumként szavaz az ügyben.

A 2015/115-ös és a 2007/33-as választási törvényt módosító jogszabálytervezetet a PNL, az USR, az AUR, valamint a kisebbségi képviselők nyújtották be. A javaslat értelmében szavazásra lennének jogosultak az önkormányzati, illetve az európai parlamenti választásokon azok a fiatalok, akik a választásokig (beleértve a választás napját is) betöltik 16. életévüket.

A kormány negatívan véleményezte a jogszabálytervezetet, rámutatva, hogy az ellentmond az alkotmány előírásainak.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!